icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_DwTQJm2X.png

Írásaim

Bemutatkozás
Értesítés kérése!
Bemutatkozás

A következő írásom megjelenéséig hátralévő idő:

icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Kérlek(Nézz vissza rám...)

 
Törékeny, hamuvá oszló varázs, megbújó
buja sóhajok hada, előtörő hajtása zihál,
liheg, nesztelen ébredésed is meghalló
fülembe, csüngő karomra rivall: ölelj!
Minden szerelmemet hamisan megvalló
szavaim, most őszintén csengenek, kíván
a szám, s hiányod által vert testem és zúgó
vérfolyamom. Általad veszem rút, érzelem
halált, miattad pusztul minden tagom és
érted könyörögve néz homályba révedő szemem.
Nézz vissza rám...

2024.03.27.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - A világban bezárva...(Ifjonti zsengéimből)

 
A világban bezárva élek,
Az emberektől már néha félek,
aljasak és gonoszak.
Néha várom, hogy értsenek meg,
hallják hangomat,
- látom megint álmomat.
Érzem, hogy a gyűlölet,
átitatja véremet,
rémisztő gondolat; de már
könnyű puha testen
fáradtan fekszem, és álmodom.
Álmodom rétről,
réten fekvő halottakról!
Halott a kor
mely erőszakot szül,
és kegyetlen bántó indokot,
s halott a szó,
mely mindenben talál okot
kétkedésre. Ebben élünk?
Ebben a savanyú mocsokban?
Hol tiszta érzésekkel küzdő ember,
mindenkor alulmarad?
És a vágy, hogy éljünk,
mindig csak vágy marad?

2024.03.26.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Ő sem...(Pillangó)

 
A pillangó nem ismeri a veszélyt,
melyben minden nap élni kénytelen,
Nem tudja mikor, melyik ág közt
vár rá, selyem halálverem.

Nem tudja, melyik nap mely napot
követ, hány évszak jő a nyár után,
Nézd most is, hogy fürdik a fényben,
játszik pajkosan és bután.

2024.03.23.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Álmodom(Szeretnélek)

 

2024.03.23.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - A fények...(Napfestő)

 
A fények beszélnek, nyögnek, becéznek, 
sűrű haláluk, tűnő boldogságuk a reggel, 
melyet az ébredő Nap fest, bíbor ecsettel, 
s csillogó létüket hagyja meg emléknek. 
Az én emlékeim is fogynak a napokkal, 
csillogásuk fakul, kopott képekké váló 
tünedező foszlány láng, szerteszét málló 
parázs, s mint a képzeletük a vakokkal 
játszik, mert valaha látták a fényt, ám olvadó, 
eloszló villanások ma már, s bús, elborzadó 
szavaik tükrében élnek tovább. 
És elméláznak fásult álmaik elfolyó ködén, 
felszakadt sebeik, mik az elmúlás rögén 
tépődtek rég, fájón, tétován.

2024.03.22.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Zöngék LI.(Vér)

 

2024.03.20.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Éj(Csillagaink helyén)

 
Gondolatok, mik képzelet szárnyán repülnek feléd,
taszajt a vágy, úsznék által hatalmas tengeren,
s ha nem érnélek el, vérem és életem áldoznám
érted.

A szó, mi ajkaim szélére tapadt suttogás,
érzéseim, bús belsőmből felszínre törnek,
kínzás, gyász, és nyomor cserében is akarlak
téged.

Sóhajod ellenében, hörgő halálomat adnám,
álmaimban tiport síkság létem, irtó sötétség,
feléd tartok, hogy oltsd ki a sötétet, fénnyé váljak
véled.

Vízesés csepp szikráival tör rám a látomás,
éjjeli holdsuhanással szelt végtelen egén,
s mint fehér hab a víz tetején, ülnek csillagaink
helyén.

Hangom fakul, nem tudom már elmondani én,
hullámai zajával ordítanám neved! De csak a magány
ölén hajtom álomra fejem, s reggelre tűnt emléked fújja szét a
szél.

2024.03.19.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Zöngék XXXVII.(Kezeink)

 

2024.03.18.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Indicente me(Anélkül, hogy mondanám)

 
Nem bírok szerelem nélkül élni,
Üres álmokban szállni, remélni,
Csak úgy lenni, mint víz pocsolyában,
Sötétben létezni, mint vak; homályban.
Nem szeretnék mást, most téged,
Ha elém sodort kábultan az élet,
Dobj el, bújj el, vagy csak szeress,
Ám ha itt vagy, mindig keress!
Fedezz fel, hisz el tudok veszni,
Szemeddel kérj, vagy tudj temetni,
Néha lökj elém pár szűk falatot,
Ha nem vár rám senki, maradj ott!
És ha mégis, árva tűzre vágynál,
Irtandó gaz közül, kigyomlálnál,
Én újra nagyon várlak, ott leszek neked,
Míg e furcsa lényeg, föld alá nem temet.

2024.03.17.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Zöngék LXVIII.(Úgy...)

 

2024.03.17.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Csak egyszer...(Csókváró)

 
Csak egyszer szeretnél úgy, ahogyan én téged, 
 Lennél vértől vörös kötél, mely húsomba tépett, 
 Forró lúg, sav, mi szüntelen elmémbe mar, 
 S megtudnád azt, milyen ha test, folyton akar! 

Csak egyszer éreznéd már, érted mi vágy eped, 
 Hallod hangom, de a sötétben, nem látsz engemet, 
 Keresel még, ám öledben, a remény hal velem, 
 Tűnik, mint felkelő Nap fénye, borús reggelen! 

Mit akarsz? Mit vársz? Miért nem mondod nekem: 
 Ne menj, hisz szeretlek, de perced átkozott legyen, 
 Mikor tavaszt vártál, úgy kívántad a nyárt, 
Hogy megrettent tőle szád, mi csókomra várt!

2024.03.16.

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg

Mottó

 

Mikó Zsolt - Sorképek(Vajúdás)

 
#est #szívdobbanás

2024.03.14.

 

Mikó Zsolt - Zöngék LVI.(Vers)

 

2024.03.14.

 

Mikó Zsolt - Anziksz XIX.(Oltalom)

 
Mintha másfél órára lenne a Nap, ami úgy éget
és kilencven percre a pokol, mely tépett
memoáromon megjelent. Tűz, mind a kettő, pusztító feromon,
kezem nyújtanám ki, s lennék oltalom.
Majd lennék fagyöngy, mi alatt áthaladsz,
csókkal huhognálak, ha fázol, ha fagysz...
Lennék apró, őrzött gesztenye, mivel testem
héja és lelkem van tele. Futnék, szaladnék,
majd szoborrá válnék, halálban létet,
életben pusztulást találnék...
Fáradtan vacogva,
az útnak nekivágnék.

2024.03.12.

 

Mikó Zsolt - Tűz(Mardosó idő)

 
Bocsánatot sír a köd és a hajnali szürkület,
hisz nem bántanálak sosem, ám a kelő
virág is megszenvedi földje száraz, fülledt,
nedvtelen magját, ha tűzi a nap és égő

fájdalmára nem kap elég vizet. Belőled
most semmi sem elég, szárazra mardos
az eltikkasztó idő, kitöltöd az űrt, előled
meneküljön más, kit pokol vágya vagdos.

Én a mennyben járok veled, kéz a kézben,
gyöngyöző álmaink forró, vad tüzében,
és nem győzöm elégszer

mondani: szeretlek. És ha ez nem elég,
megteszem ezerszer, láng-tüzem eléd
dobom, míg velem égsz el.

2024.03.11.

 

Mikó Zsolt - Te voltál?(Eltompult a kép)

 

2024.03.10.

 

Mikó Zsolt - A nő dicsérete(Virág helyett)

 
E napon versem, szóljon ím a nőkről,
Születés csodákról, az éltető erőkről,
Dédelgető kézen, a szeretett redőkről,
S a feltétlen szerelmet átélni merőkről.

Róluk, kiket annyiunk emléke idéz,
Mint menekült hozzá gyermeki kéz,
Rég, ahogy csitító pillantással lenéz,
Most róla, aki elcsábító bájaival igéz.

Büszkén írom, a teremtés ékkövei ők,
Lészen anyák, vagy éppen hű szeretők,
S miként elcsent létünk, az elmúlt bús idők,
Úgy legszebb perceink órái vagytok, ti nők!

2024.03.09.

 

Mikó Zsolt - Est(Csendnesz)

 

2024.03.08.

 

Mikó Zsolt - Tűzért, tüzet...(Szerelemvétek)

 
Tűzért, tüzet adtam édes,
Csókért, a forró csókomat,
S ahogy búfeledten vágytam,
Parázs festette hiú bókomat.

Amint szánk, a másikért kiált,
És kéjelegve, sok bűnt akar,
Úgy testünk lét-hüvelyén már,
A szenvedély, hű lepelbe takar.

Sikíts te szajha, ribanc világ!
Üvöltsd el léha, rút tettemet!
S amikor újra felragyog a Nap,
A vétek legyen, mi eltemet!

Mert együtt így, két lélek sötét,
Egy akaratba fordul, mi szép,
Egy ölelés szakad szét kétfelé,
Felkapja szél és fújja, felénk!

2024.03.07.

 

Mikó Zsolt - Szakítás(Vigyázz)

 

2024.03.06.

 

Mikó Zsolt - Még senki sem(Emlékkép)

 
Senki sem várt az éjben, sem a napsütésben 
Olyan forró vágyakkal és megigéző szavakkal 
Régről elém villanó kedves, ölelő karjaiddal 
Időt adtál és reményt, torzuló sötétségben. 

Érinteném arcod, de már elvesző emlékkép 
Csupán, mit elém csal rapszodikus elmém 
S kezeid is fognám, ha nem illanna el még 
Oly fájón, mintha örök sebeimet tépnék. 

Égnék veled újból, a pokol megtisztító tüzén 
Hamvadnék újra a láng elemésztő fátylán 
Elsuttognám utolsó imám, hisz remény 

nélkül a vágyunk egy halottas tünemény, 
Elkerülik szíveink, s szenvedését látván 
eloszló foszlányokként villannak belém.

2024.03.05.

 

Mikó Zsolt - Édesülő zaj(Égő ajkaink)

 
Sete-sután, boldogságban,
ahogyan arcod kezembe fogtam én,
Perc sercegett, izzottak órák,
több volt az ölelés, mint remény.
Kesze-kusza forgatagban múlt az idő,
az ablak keretén a fény
lejtett táncot, bőröd kipirult, lángolt;
szinte égett lágy ajkaid tüzén!
Te torz idő! Ne múlj! Hozd el fukar
pillanatit újra ez édes forróságnak!
Hadd lássam, hogy változnak színei,
az örök hév-körforgásnak!
És Te, te sors! Fordítsd el mindent
tudó fejed! Ne tudja senki, a vén,
lázongó léted, miként hoz el fájdalmat,
gyönyört, nélküled és veled!

2024.03.04.

 

Mikó Zsolt - Ajkaimra fagyott(Elzsongott már)

 
Elzsongott már az ősz sárgult levelű nesze,
Elhagytál, s nem tudtam már szám kiszáradt
mondatain élni, s nem tudtam, hogy kellek-e?

Nem tudtam suttogni a széllel, élni érdemes,
Várni az estét, míg felém hozza könnyű nyári
testén illatod, mi körülölel, simogat és kellemes.

Sokáig bámultam még képzeteim kék egén
tükröződő szemed, betelni vele sosem tudtam,
rabságában éltem és koldus voltam, szegény.

Koldusa a fennhéjázó szóknak, mi magasztal
és taszít, amivel elmondhattam volna neked
szerelmem, ajkaimra fagyott, s nem marasztal.

És most, hogy elzsongott az ősz levelei nesze,
Elhagytál, s nem tudok már szám kiszáradt
mondatain élni, nem tudok már nélküle se vele.

2024.03.03.

 

Mikó Zsolt - Sorképek(Jog és szükség)

 
#jog #szükség

2024.03.02.

 

Mikó Zsolt - Ars Poetica(Égszínkék)

 
Érzésekről írok, mik gyötrőn s vadul őszinték,
vörös napról, firmamentum szerű, égszínkék
helyről; mi metsző bodorral játszó rőt színkép.
Hol életünk elfeledve vár s jajongó vég kínként
borítja ránk a tartóztató, fojtó, vörheny híg vért
ontó, szánalomba bújt bánatát.

A szavakban bízok, mik ötlők s hűek, mint én,
szűz papír, hangmomentum nélkül írt színtér
a világ; s megbocsátó, vigasz betűim, szintén.
Hol életünk elfeledve már és féltően intvén
az újra eljövendő múltra: vigyázz, hisz még
ma van, de hamar itt a holnap.

2024.03.01.

 

Honlapom márciusi mottója

 

2024.02.29.-03.01.

 

Látogass el többször! Fentről frissülnek a versek!

Előző hónap:

Olvasói köszönet:
©Mikó Zsolt 2024