Bemutatkozás
Értesítés kérése!
Bemutatkozás
Írásaim

Mikó Zsolt - Mámor(Vágyfürösztő)

 
icon - /uploads/s/w/f/p/wfpzjmxpgyvs/img/full_sa4Gdt2d.jpg
A születés csodáját is érted, mint fáj édes ösztön,
Az ölelés irgalmát remélted, hagytad, fürösszön
a vágy. Hiszen oly kevés minden, a világ s más is,
Nélküled fekete köd, a színes tavaszi virágzás is,
Mint egy hosszan tartó élet, mi végigélve rövid,
Hiányod borzalma a perc, mi ezer apró szilánkra
törik.
Hogyan mondhatnám szebben, karjaidban veszek,
Időtlen órai szemednek, mint elfojtott, lágy élvezet
az éjben. Velem köszöntsön az összes sor, frázis,
Mi e hajnalon agyzugaim hajlatából, reád talál is,
Hozzád bújjanak az arcodat végigsimogató szelek,
Neked suttogják bőszen: jó együtt nyugodni, ébredni
veled.

2024.02.22.

Mikó Zsolt - Zöngék LXXXIII.(Félszáz)

 

2024.02.21.

Mikó Zsolt - Jegyzet az életemről(Itt vagyok)

 
Jöjj velem bú, vigyél!
Nyitnám a szám, de már csak
tompa avar-nesz,
mi utamon kísér!


Itt vagyok. Mindig hittem abban, amit átadok tehetségem révén, azt valamilyen formában, sokszorosan visszakapom… Tudom, hogy egy nemes cél érdekében vagyok képes ilyen szívhez szólóan írni, alkotni, amely lényege, érzéseket, örömet, bánatot, kínt, boldogságot és szenvedélyt közvetíteni az emberek felé. Talán nagyképűen hangzik, de higyjétek el nem az. Úgy vélem, valamennyien küldetéssel jöttünk a világra. És ennek tudata mindenkiben ott lakozik, előbb vagy később, de mindannyian ráébredünk…
Profitálok, ha úgy tetszik hasznot húzok visszajelzésekből, inspirálódom a véleményekből és mindezek mellett hangot adok őszinte véleményemnek. Ha hiteles szeretnél maradni, nem is tehetsz máshogy.
Persze vannak olyan percek, órák, mikor arra gondolok, milyen jó is lenne, ha csak az írással kellene foglalkoznom. Tudjátok, mint a filmeken, mikor a főhős elvonul egy erdei házba, távol a világ zajától… De minduntalan rá kell jönnöm, nem lenne jó. Kellenek a külső ingerek, kell néha a kihívás, a csalódás, kell az agyat elöntő düh, a megnyugvás, az odaadás és természetesen a világ, mely tökéletlenül tökéletes!
Nekem kell! Így adhatom át nektek!
Szóval, ha ez profit, akkor leveszem belőle a magam részét. Azért, hogy megírhassam és továbbra se maradjon semmi másom, csak az emberség…
Itt vagyok. Annak ellenére is, hogy több éve, elvesztettelek benneteket. Tizenkétezer követőmet. De csak itt, a virtuális közösségi térben. Ám mégis megmaradtatok nekem. Honlapomon, sok-sok ével ezelőtti véleményekkel, lelkeitekben, vissza-visszatérő köszönetekben, újra felfedezésekben. Nem tudnak eltiporni, nem tudnak elhallgattatni!
Itt vagyok. Egy név, egy arc. Itt vagyok és sok-sok év távlatából tekintve vissza, azt mondom: megérte! Bennem él az összes nyár, tél, tavasz, ősz már, ami csúnya és az is, ami szép...
Homlokomon a ráncok, bőrömön a foltok, szememtől suttogó szarkalábak, háborgó súlyos és gyengéd emlékek. Szakadékok, lékek; minden itt van velem, minden, ami élet!

2024.02.20.

Mikó Zsolt - Ha a férfi igazán szeret(Ölelkező)

 
Ha a férfi igazán szeret, 
Mosolyognak az istenek, 
Áldásukat szánják a frigynek, 
Kacagnak és mennyekbe visznek. 

Ha igaz szerelemmel csókol, 
Ajka remegő harmatjával bókol, 
A napsütés vén viharlámpa fénye, 
A zúgó eső ijedt szemelés emléke. 

Ha karja védőn tartja a derekad, 
Szorító vágyaiban elveszíted magad, 
És ha újra s újra belsődben keresnéd, 
Soha nem lenne ismét önnönegyedül szép. 

Ha megint én, és újra én szeretlek, 
A vigyort tűzöm szájukra az isteneknek, 
Irigykedve bámulják a néked adottakat, 
Elfeledve égi élőket és a földi halottakat.

2024.02.20.

Mikó Zsolt - Szeptemberi est(Előadja a szerző)

 

2024.02.19.

Mikó Zsolt - Én, a bolond(Rabság)

 
Szenvtelen gyönyör öl szenvedélyt,
Néma kiáltások rogyadozott sírján,
Felsejlő moraj karcsúsodik csókká,
Eltűnő éveink bárgyú képeként
jelenik meg, az elfeledett remény.
Nézz rám! Én rab vagyok! Rabja,
megízlelt csókodé, leláncolt sarja
ölelő kezednek, eltiport s balga
tudattalan bolond, ki szemeid
fényébe veszett és hangod lágy
tónusába őrült. És nem kérek
már enni sem, inni sem, csak téged!

2024.02.19.

Mikó Zsolt - Zöngék LVI.(Vers)

 

2024.02.18.

Mikó Zsolt - Tizenöt sor(Húrokkal ölelő)

 
Apró tavasz vagy a télben,
Csillanó fény vaksötétben,
Oszló köd bús reggelekben,
Árva vízcsepp tengerekben;
Megnyugvás a rettenetben.
Parányi lant szívem húrja,
Pengetőjén lelkem súlya,
Dallamaid szépen játssza,
Hangod, karmesteri pálca;
Zenéje, kötődésem lánca.
Néha mégis megremegek,
Ajkam nyílik, zajt teremtek,
Ék hangjegyek, mehettek!
Ha nem hallom énekedet,
Én szemeid őrzője leszek.

2024.02.17.

Mikó Zsolt - Menedék(Amint súgom)

 
Gyűlölök éji órán, egyedül, dermedten riadni fel,
Remegve hívlak, kereslek, ám csak a csend felel,
És tétlen, fáradtan tapogatom helyed, nem érve el,
Riaszt egy emlék, mely ölt; elevenen égető teher.

Egyszer vesznék, másszor szállnék,
ez lenne szájadra csók, ajándék,
Egyszer mennék, majd maradnék.

De kezed is fognám, arcomon lenne könnyed, árnyék,
Eltakarna ékköves szemed, kérne végtelen fénye:
játssz még,
Mutasd meg, milyen lázunk lankáin siklani.

Amint súgom, bőrödbe vedlett szerelemmel.

2024.02.16.

Mikó Zsolt - Zöngék XXXVIII.(Hitvallás)

 

2024.02.16.

Mikó Zsolt - Anziksz XVII.(Méz)

 
Szeretem magam, de amit mindjobban,
odaadni azt a bűnt, szenvedélyt amit érzek...
Remegve ölelni, elveszni minden gyönyörűségben,
amit ez az eltékozolt, néha félelembe,
néha gyászba fordult élet adhat...
Krémet majszolni, nyalni, olyan dolgokat
próbálni, ami alig maradhat falak között!
Hozzásimulni egy testhez és nem engedni el,
hogy érezzen kívül-belül, távol s közel!
Egymás nyálában fürödni, inni, enni
furcsa csókjainkat!
Szeretem magam, de mindjobban, ezt...

2024.02.15.

Mikó Zsolt - Sive uxor eius est, sive amica(akár felesége, akár szeretője legyen is)

 
Mit ér az élet, vágytól nedvdús szenny nélkül,
Mit ér a fény, ha sosincs sötét; fagy nélkül a tél,
levegő nélkül a szél, mondd nekem meg, mit ér?

Mennyire fáj a hiány, ha nincs senki körötted,
Mennyire fáj, ha bűn áll mögéd; követel és kér,
megkínoz, úgy vét, mint a sújtó múltban, a vég?

És mi módon igyekszik hozzád, sikoly, kéj nélkül?
Vad akarat, tőlünk lesz szép; sóhaj időz neszén,
örömben csillogó szemén, szirmot bont, szegény!

Mondd meg nekem, mit ér, levegő nélkül a szél,
fagy nélkül a tél, mit ér a fény, ha sosincs sötét;
a virág, mit vágy-nedvdús szennyéből, kéz, kitép?

2024.02.14.

Mikó Zsolt - Zöngék XLVII.(Játék)

 

2024.02.13.

Mikó Zsolt - Inger(Mit kíván a szerelem?)

 
Mit kíván a test? Feltétlen örömöt,
mellyel megbékül az agy
és önnön tekervényei furcsa zálogaként,
odaadja saját magát!
Így nyugszik a lélek, megszáll
valami áldott harmónia...
Érintés, inger, szó és gondolat,
sose hagyjatok el!
Mit kíván a szerelem? Lágy csókot, ölre,
szájra, kézre, vad álmot öntve az egészre!
Őrületet, ricsajt, majd nyugtató csendet,
vádló büszkeséget, zűrzavart, rendet!
Ezer fokon égni és remélni,
úgysem múlik el!

És kell még egy maroknyi hit,
hogy ne csalódjunk!

2024.02.12.

Mikó Zsolt - Remegő kézzel(Előadja a szerző)

 

2024.02.12.

Mikó Zsolt - Őrült szonett(Előadja a szerző)

 
Mikó Zsolt - Őrült szonett (saját előadás)

Processing video...

2024.02.12.

Mikó Zsolt - Longe absum (Távol vagyok)

 
Távolodok tőled, visz a vonat.
Érzi lelkem; szánom sorsomat.

Még csak hosszú percek teltek,
hogy karomba zártalak,
közel voltál akkor,
most egyre távolabb.

Szívem hozzád bújna, de visz a vonat.
Elmesélné a bűnt: vágyom álmodat.

Ám ahogy látom, távolodik a táj;
úgy lüktet testem, tested után,
úgy kiáltaná: jövök!
Sóhajjá válik a messzi szó; furán.

De fordul az idő és feléd visz a vonat.
Újból nálad leszek; áldom sorsomat.

2024.02.11.

Mikó Zsolt - Ob metum(Félelemből)

 

2024.02.10.

Mikó Zsolt - Emlékezetül(Csókkatlan)

 
Tűz forrott két szemedben,
mikor eléd-tártam én
rubintban fénylő lélek sírját a testnek,
vágy és remény
csillogás tetszett ki, a mardaló lángból
és amit adott,
visszakapott, ahogyan hús és
hüvely befogad magából.
Minden bolond vonaglás miénk volt,
kitéphetetlen sejtek vonzását,
kitárt karokkal csodálva,
én voltam a magány-sikoly,
te voltál az egyedüllét-árva.
Most, hogy minden csillapodik és hevül,
így, amint eltakar az est,
gyémánt-kéjben tündököl az emlék,
mellé bíborszín szárnyakat fest.

2024.02.09.

Mikó Zsolt - Zöngék LXIV.(Fátyol)

 

2024.02.08.

Mikó Zsolt - Hőség(Izzás)

 
Hangod árnyalt dallamain, 
Szemed csillámán, fürtjein, 
Támaszkodik mohón az élet. 

Nevetésed csengő adrenalin, 
Szád csábító, méz, lágy ívein, 
Pihenne enyém, mikor úgy kéred. 

Domb és völgy, kéj hajlatain, 
Tested lankás, bronz tájain, 
Forrana nyár, izzana tűz, véled.

2024.02.07.

Mikó Zsolt - Anziksz XIV.(Kristályvarázs)

 
Nem kérek immár semmit, ha a mindent nem kapom,
Balga szó lett az ennyi, meghallhatatlan sóhajom,
Ősz tüze, gyújts fel! Hogy elvesszen a kérelem, hagyom!
Csak egy apró pötty vagyok, az üres papírlapon!
Megérte? Nem! A botorkáló élet, filantróp vagyon,
S mi is jár érte? Mosoly, megbánás, oltalom...
De hol a kristály akaratot adó, jutalomhalom?
Hol a képzelet varázsa? Az embert örlő élvezet mikor zúz agyon?
Mert enélkül az egész, csak sokkoló szánalom!

Aki szerelmes a szerelembe, az olyan, mint fény, a láng szülte napon...

2024.02.07.

Mikó Zsolt - Csak ez vagyok(Költősors)

 
Mikó Zsolt - Csak ez vagyok...

Processing video...

2024.02.07.

Mikó Zsolt - Zöngék LX.(Zöng-ék)

 

2024.02.06.

Mikó Zsolt - Önző éjjelek(Sikolyfüzér)

 
Néztem szemeid tüzét,
Fénylő bársony ködét,
Menthetetlen, letűnt mosolyú
életem, meghúzódó neszét
véltem felfedezni benne,
vágyam összes ösztönét,
s álmaim hatalmas bűnét:
minden éjjel kioltom e tüzet,
füzért fonok kínból, sikolyból,
lázból, hogy önző kapzsiságból
megmaradjon enyém...

2024.02.05.

Mikó Zsolt - Ige(Leszek az)

 
Leszek az apró por a levegőben, 
 leszek a fájdalom a szemfedőben, 
 leszek a kor, amely végleg múlik el, 
 és a megbánás, mi távolban áll, közel. 

 Leszek a szárny, mely riadtan száll, 
 leszek a napfény, jövendő homály, 
 leszek a fájdalom, mi oly lassan öl, 
 mint a bitón szorító hurok, ha nyakra tör. 

 Leszek a csend, az őrjítő némaság, 
 a fojtó cselekvés, dühítő léhaság, 
 és ami leszek, te az leszel nekem, 
 ahogyan álltunk ottan, hűtlen, szerelmesen.

2024.02.04.

Mikó Zsolt - Zöngék LXXXII.(Szűz-szerelem)

 

2024.02.04.

Mikó Zsolt - Második jegyzet az estéről(Rengeteg)

 
Valamikor csak a magány rettent,
mint haldoklót a végső sóhaj.
Máskor az esti üresség a rendben.
Elveszem a csendben; elbújnék öledben...
Eltűnnék a rettenet elől,
mint kicsiny gyermek, ki anyja
szoknyájához fut és eltakarja arcát...
Elbújik a világ és félelme szeme láttára;
a sok-sok betű s szórengetegben...

2024.02.03.

Mikó Zsolt - Újból(A szó, kevés)

 
Mikó Zsolt - Újból

Processing video...

2024.02.03.

Mikó Zsolt - Zöngék XXIX.(Láz)

 

2024.02.03.

Mikó Zsolt - Szüntelenül(Szakadatlanan)

 
Vagyunk és rohanunk immár az élet után,
Elfedve az álmot, elnézve hogyan fogy el
a vágy, mint kopik el most elbutulva, sután
minden mit a boldogság és az öröm hoz el,

Nevetünk, mégis sírni támad a torz kedv,
Könnyezünk, s gyakran a félelem kél
acél elménk fölé, és ahogyan a bús nedv
folyik, úgy lelkünkben üres szánalom él.

Elvágyunk messze, hol nem köszönt a tél,
Menekülnénk a fásult, kiégett lét elől,
Szétzúznánk dühödten a láncot,

mi gúzsba köt, nem enged, nem szakad el,
Futnánk, de már lábunk jelenti a sáncot,
Viharunk, melyben én-várunk, ledől.

2024.02.02.

Mikó Zsolt - Esőben(Előadja a szerző)

 

2024.02.01.

Mikó Zsolt - Ébredés(Gyöngyházszem)

 
Már fényhalálba szökik a bomló holdsugár,
Gyöngyházszemén eltűnik a mosoly,
Ha nem hagyta volna el csillaga, a komor
Ég sötét kelméjére hímzett volna már.

Egykedvű a színe a rubintvörös, csendesülő égnek,
De már elhallgatnak selyem suhogásai,
A végső szenvedés vérző vajúdásai,
Verejtékékszereket varázsolnak arca mellé. Égnek

Tüzei a holdnak, s a lángok fonják
Izzó keretbe: szétkenődik a sötét,
Letépnek egy szálat, tűz kezükbe fogják,

És hogy elrejtsék jajszavait az örökké fájdalmúnak:
Megölik. Ha minden fájdalmát megélted, gúnynak
Vélheted; én parázs koporsót fonok köréd.

2024.02.01.

Látogass el többször! Fentről frissülnek a versek!

Előző hónap:

Köszönetem jeléül:

©2024