Írásaim 2024.01.
Értesítés kérése!
Írásaim 2024.01.

Mikó Zsolt - Una et mente et voce(Egy szívvel-egy lélekkel)

 

2024.01.31.

Mikó Zsolt - Anya(Az édesanya, csoda)

 
Mikó Zsolt - Anya

Processing video...

2024.01.31.

Mikó Zsolt - Anziksz XIII.(Hajnali magány)

 
Elmerengtem a fényen, mennyi mosolyt adhatna ez,
Ahogyan ültem, de álltam keményen az élet nemez,
egyszerű szürke dolgait, az üres hétköznapok
szótlan rengetegében, ebben tág-szűk berekben.
Előre néztem, mégis visszafordult elmém-agyam,
sürgött-forgott, majd felsejlett búsba-rendezetten,
mint amikor űz az idő, állandóan, lankadatlan,
s keresni vágyom, körülölelő köd szemekben.
Bűn a világ és meghalni kész, ám benn senyvedünk
szüntelen, de őrizzük még, bőszen, szakadatlan
a megbánást, a reményt, messze lüktető erekben,
amint megíratott!

2024.01.31.

Mikó Zsolt - Szerelmi kín(One Night Only)

 
Mikó Zsolt - Szerelmi kín

Processing video...

2024.01.30.

Mikó Zsolt - Amíg...(Törékeny)

 

2024.01.30.

Mikó Zsolt - Contemplativus(Elmélyedő)

 
Élni kellene ma,
mint hithű mostoha,
ki betakarja idegen gyermeke ágyát.

Várni kellene ma,
mint balga ostoba,
ki elhitte; a sóhajok teljesítik vágyát.

Égni kellene ma,
mint a fájó ballada,
mi elmeséli az elárvult költő álmát.

Kérni kellene ma,
mint utak vándora,
ki örökkön rebegi napi vágyai imáját.

Halni kellene ma,
mint az éj csillaga,
ki elveszti a kelő Nap által, égi nyoszolyáját.

2024.01.29.

Mikó Zsolt - A bársony ég dala(Éjsötét)

 
A Hold fenn ragyogott,
Körülölelték a csillagok,
Bársony álmát aludta az éj,
Lanttal kísérte a lágy, nyári szél.
Minden csendes volt és nyugodt,
A vízesés bronzban csillogott,
Óriás lábukon álltak a hegyek,
Álltak, alattuk suttogtak a kövek.
Az alvó síkság dalát
Hallgatta a sötétlő láp,
Éj szőtte ében szín kelmén
Pihent a susogó nád.
Az erdőben, az álmos madárraj
fészkében, aludt a víg madárdal,
Kitárt karjukkal a fák,
Várták a hajnali csodát.
A Hold fenn ragyogott,
Én itt lent vagyok, holott
követhetném órákon át,
A vánszorgó éj nyomát.
A Hold fenn ragyogott,
Színtelen álmaimban tovább,
Álmaimban hallgatom,
Keserű éjszakai dalát.

2024.01.28.

Mikó Zsolt - Az irigyeknek és szépeknek(Okulás)

 

2024.01.27.

Mikó Zsolt - Sormetszet XVIII.(Éj-félek)

 
Mikor az éj hoz el, félek...
Múló látszata vagy a fénynek, amint ott
lángol az ég sarkában,
a padló hajlatában, ahogyan lépek.
Tüzek, fájdalmak, képek...
Ital, mi szomjat olt, étel mi éhet csillapít,
düh és nyugalom, csillapodás, vadság,
mindegy és a lényeg...
Csendben elalszom, gyógyítson álom,
engemet, téged.

2024.01.26.-27.

Mikó Zsolt - Újkori töredék(Előadja a szerző)

 

2024.01.26.

Mikó Zsolt - Óhaj(Előadja a szerző)

 

2024.01.26.

Mikó Zsolt - Sormetszet XXIV.(Széttép)

 

2024.01.25.

Mikó Zsolt - Sormetszet X.(Tisztátalan)

 
Tisztátalan vágyak ülnek, bú lepte szívemen,
ha van, kitől nem kapom meg, úgy lesz az idegen; 
Ha van kéj, mit elmondani nem, vagy alig lehet,
aki hall, s szól, igen: ő az ki önzetlen, igazán szeret!
Ilyen egyszerű a szó, szerelem, mikor túl kevés a jó:
kell nekem!
Tisztátalan vágyak ülnek, bú lepte szívemen,
ha maradnál még szólj, hogy kinccsé válj,
távol és idebenn!

2024.01.24.

Mikó Zsolt - Hamis szavak tára(Vakogó)

 
Gyűlöllek, úgy szeretlek,
szenvedélyünk mályva,
Bezárlak, úgy engedlek,
lüktetőn fűz, tűz sugárba.
Meghalok, ez soká éltet,
a ránk olvadó bűn, árva,
Erről dalol nappal és éj,
Űz, hamis szavak tára!

Súgom, de a lélek vakog,
madárrá lesz, ám csak ragyog,
ahelyett, hogy ide-oda szállna,
Arcra, kézre, bőrre,
ráncokra, nevető redőkre,
múltra, jövőre és mára!

2024.01.23.

Mikó Zsolt - Sormetszet XXI.(Vadócka)

 

2024.01.22.

Mikó Zsolt - Tudom(Ifjonti zsengéimből)

 
Tudom, elönt a szerelem s megvadít,
tudom, engem a szenvedély elvakít,
tudod, szeretlek szeretni, szüntelen,
tudod, nem bírlak elhagyni sohasem.

Tudom, mitől kék az ég s mitől fehér,
tudom, hogy egyszer minden véget ér,
tudod, e vágy nem csillapul sosem,
tudod, érted, metszőn lángol a szívem.

Tudom, hogy tudod, mennyire szeretlek,
tudom, téged már soha nem feledlek,
tudod, eddig sokakat szerettem,
de annyira, mint téged, talán egyet sem!

2024.01.22.

Mikó Zsolt - Quies simillima morti (A halálhoz nagyon hasonló nyugalom)

 
A sors bebarangolhatatlan erdejében szűkölök. 
 Elől hagyott, levetett szárnyak sűrűjében. 
 De minden jól van, ahogyan megírta Isten, 
 Simogatnak testi nyomokat hagyva, lélek-bűvkörök. 

 A gond sem fáj, senki nem próbálja vinni terheim. 
 Elfogadtam, lesz félálom-nyár a lét telén. 
 De minden jól van, ahogyan megírta Isten, 
 Vakarom ha fáj, ha marnak, szúrnak tudat-tetveim. 

 Minden jól van. Jól van már.

2024.01.21.

Mikó Zsolt - Zöngék XLII.(Áldozat)

 

2024.01.20.

Mikó Zsolt - Jelenünk(Vér és mocsok)

 
Rőt és sötét diadalív áll, napkeleten, nyugaton,
mondom ám: vér és mocsok. Világunk falán
torzult mosoly; mindenki szép, boldog bigott,
miközben ömlik a szenny végtelen vonalon,
s a készpénzen vett rettegő nyugalom.
Víg és kokott mesterségnek áll a világ, mit
elont a poshadó bűz, mint rothadó álmok szaga.
Ostobán kér és konok megszállással vihog a szó,
mint egy ócska kurtizán az ártatlanság okán,
fehér leple szén és korom. És az élet, mint
Pilátus szól: kezeimet mosom. Rőt és sötét…
Vér és mocsok.

2024.01.19.

Mikó Zsolt - Mint a rózsa(Előadja a szerző)

 

2024.01.19.

Mikó Zsolt - Sole supremo(Alkonyatkor)

 

2024.01.18.

Mikó Zsolt - Szavak helyett(Csend)

 
Most csendbe burkolódzóm kicsit, mert fáj a világ,
Most ernyedni hagyom kezem, tollam legyen virág
mi szárától szakadt, hervadó s elsuttogott imát
most nem mesél, karom átölel és csöndesen imád.

2024.01.18.

Mikó Zsolt - Zöngék XXXI.(Tükör)

 

2024.01.17.

Mikó Zsolt - Édesemnek(Mentsvár)

 
Mi vagy nekem? Mentsvár.
Lélek hangja szívemben:
ments már! Ezer szó szitok-ja
szenvedi ha szólsz, gyógyít
minden ajaknesze szádnak,
s bár létünk véges, együtt, édes
dolgok végtelenné válnak;
szerelmünk negédes piszokja
esthangjai szólamával szólít.
Szívem zajongása csitul,
nem száll...

2024.01.16.

Mikó Zsolt - Olyan szerelem(Zsibongó)

 
Van olyan szerelem, mely nem férhet el 
szíveinkben, némán sikong, fénye lobban, 
de nem éghet el! Hiába zsong és csobban, 
mint levél csüng, s leesve már csak koppan, 
elmúló ősz, ébredő fagy, hűs reggelén. 

Elmúló ősz, ébredő fagy, hűs reggelén, 
mint levél csüng, hiába zsong és csobban, 
s leesve már csak koppan, az el nem férő 
szerelem; némán zsibong, fénye lobban, 
mégis, mégis annyira kell, kell nekem!

2024.01.15.

Mikó Zsolt - Momento(Már odaadtam...)

 

2024.01.15.

Mikó Zsolt - Dolori medetur tempus

(A fájdalmat gyógyítja az idő)

 
Este száll a lomha csöndben,
Megtalál bánatban, örömben,
Körülfogja vérmes szívem,
Megöleli, hűen, híven.

Eltűnődik, párja a hallgatás,
Összhangja néma vallatás,
Érintése éget, perzsel,
Szót fokozva, hergel.

Még most is elémbe hozod?
Múló párapora vélem zokog,
Eloszlik, gyorsan, szépen,
Mint e pár sor az éjben.

2024.01.14.

Mikó Zsolt - A hű(Előadja a szerző)

 

2024.01.14.

Mikó Zsolt - Ősz(Fázósan, összebújva)

 
Az ősz bújt mellém, feledve a nyárt, 
 Mi elbúcsúzott, bár egész eddig várt, 
 De már most, átadta, elhagyta magát, 
 Hogy a hűs, levélrabló szél vigye dalát. 

 A fákon, rőt mellény, levetve a bájt, 
 Megkopó zöldje, itt-ott sikítja, fájt, 
 Próbálja idézni, hős, susogó szavát, 
 Újból elhozni, a forróság panaszát. 

 Az ősz bújt mellém, súlya ráncokat tárt 
 homlokomra, még egy év múlt, szállt, 
 És elterült fáradtan, el-elnyúlva, 
 ahogy öleltem, fázósan, összebújva.

2024.01.13.

Mikó Zsolt - Ösztön(Karolj szárnyaidra)

 

2024.01.12.

Mikó Zsolt - Árvácska(Egyedüllét)

 
Mindent megmutató egyedüllét a szó:
árvácska; színeit kedvesen valló lelenc,
formáló napsütésben a virgonc, elszállózó
szelek szórják és ő tűr, mint egy fegyenc;
elvisel minden száradást.

Bárcsak ilyen lennék én is; hagynám a
bántó árulást, nem súgnának kegyenc
ajkak hamis vallomást, csak lantjába
fonná lágy fuvalmát dalomnak bérenc
szellő, mi teérted remeg.

2024.01.11.

Mikó Zsolt - Néha(Előadja a szerző)

 

2024.01.11.

Mikó Zsolt - Mint lehetne?(Időalagút)

 
A sárguló idő fonnyadó napjai,
Mint csúszómászó kúsznak át testemen,
Lassanként minden színtelen,
Őrlő fogak közt gyötrődő rejtelem
Megigéz, s kétségek szörnyű hadával
Riaszt.

Magányosságom már érzéketlen percei,
Mint alantas férgek, pusztítanak.
Álmomban előttem lebegsz,
Kezemmel nem érlek el, s még
Próbálom, próbálom, még minden erőm
Elhagy.

Mit is tehetnék,hogy ne érezzem
Az őrlő fogak kattogását fejemben?
És mit is tehetnék az ellen,
Ha nem vagy itt. Tehetetlen
Vagyok.

Mert,

A sárguló idő fonnyadó napjai,
Mint csúszómászó kúsznak át testemen,
Lassanként minden színtelen,
Őrlő fogak közt gyötrődő rejtelem
Megigéz, s kétségek szörnyű hadával
Riaszt.

A félelem, a rettegés ma már
Mint a fagyott éjszakában pusztuló virág,
Olyan nekem, hideg és gyűlöletes,
És a holdbölcső vánkosába hiába zár,
Úgyis megöl, elpusztít a tűhegyes
Fagy.

A halál gondolata nem rémiszt,
Mint mást sújt, a hirtelen vég;
Csak azt szeretném, hogy így legyen:
Ha a szél ölelő karja visz
Megnyugszom, nem hallanám többé a zajt,
Őrlő fogak kattogását fejemben,
És nem lennék soha nélküled,

Majd
Rád szállhatnék, arcodra, hajadra,
S tudnám ha a lágy szél simogat,
Mindig veled lennék, de sohasem Veled,
Mindig veled és sohasem Nélküled.

Szeretlek.

2024.01.10.

Mikó Zsolt - Zöngék X.(Mosoly)

 

2024.01.10.

Mikó Zsolt - Facit indignatio versum

(Ha valami bánt, versben mondom el)

 
Élveztem szájtól, lélek-homálytól, 
Feküdtem fűben, csillagfény-lesen, 
Elmúlt sok éj, védtelen, százszor, 
 Ám az éhezés vétke, itt maradt velem. 

 Kerestem óhajom, hűs levegőben, 
 Kutattam én, de nem találtam rá, 
 Voltam napfény, sűrű, bús erdőben, 
 A kiút, mely vélem elzáródott már. 

 Lettem volna vad, szelíd bőrben, 
 Félelem, mi soha nem hagy el, 
 Elkopó szél, múlhatatlan őszben, 
Az érintés súlya, távol s közel. 

 De csak ez vagyok, költő, bőszen, 
 büszke balgasággal sóhajtva fel: 
Istenem, mi végre jő belőlem
ily sok dal s az ezt ölelő lepel?

2024.01.09.

Mikó Zsolt - XXI. Szonett(Létezés)

 
Mint homlokodon a veríték, úgy folyik
gennyes életed, és taszít még a szaga is,
hirtelen jön a reggel, aztán lassan estévé kopik.
Borzaszt a szó, a mondatok beszűkölnek, kis
foszlányokká szakadnak a szélben, s elvesznek.
Időtlen a perc, alaktalan homályba tűnnek
a hajnalok: érzed, többé nem visznek
álmod szárnyán, és a kínordítások is szűnnek.
És éjszaka is, ha hullámsírjába fojt a csend,
és homályos álmodból erőtlen kitörnél,
a furcsa, lusta, vad sötétben leng
a hold szánalmas sóhaja; csak időnként
mosolyog már, de oly erőtlenül,
hogy a fagyos szél megretten, s elül.


2024.01.08.

Mikó Zsolt - Nyolcsoros vers(Fekete-fehér)

 
Barátom a rossz és a nyomorúság,
Megérint, mint kosz és nyomorúság,
Megpillant, majd unottan rám legyint,
Kapui előtt zörgök, már megint.

Barátom a boldogság és nevetés,
Simogat, mint selymes, puha kéz,
Megpillant, majd unottan rám legyint,
Kapui előtt zörgök, már megint.

2024.01.08.

Mikó Zsolt - Zöngék IV.(Virágszirom)

 

2024.01.07.

Mikó Zsolt - Nem lehet(Szólamtánc)

 
Nem lehet tanulni a költészetet,
amint a hitet, érezni sem lehet,
ha csak formát ír versben kezed,
hosszú hang az, min nincs ékezet.

Nem lehet tanulni az érzelmeket,
mint kívánni, vágy nélkül sem lehet,
ha csak üres napjaid koptatod,
ne várj a szívtől áhító szólamot.

Nem lehet tanulni vad szenvedélyt,
amint vigalom nélkül sem a kedélyt,
ha csak szomorúság és bú életed,
ne várj szerelmet; így nem lehet.

2024.01.07.

Mikó Zsolt - Lényeg(Értésedre)

 

2024.01.07.

Látogass el többször! Fentről frissülnek a versek!

Köszönetem jeléül:

©2024