Önzetlen önzés 

Mikó Zsolt - Szajhája leszek...


Szajhája leszek a szemednek, 
mi lusta könnyel beszéli el, romlottságom 
ledér, bűnben fogant sorsát, míg nevetnek 
rajtam a hófehér lelkületű 'atyák' ; 
én összes mocsokban szerzett dühömmel szeretlek, 
vakon, míg szemed világa tart, aztán, mint hű hetérád ; 
az enyéimet adom. 

Szajhája leszek a kezednek, 
mi vádló éjszakákon taszítja el, kokott testem, 
szürke, koromban fürdő héját, míg keresnek 
karjaid egy tökéletes, hibátlan titánt ; 
én összes, szánalom által koldult létemmel követlek, 
óvlak, míg mozdulnak ujjaid, aztán, mint hű perditád ; 
a kezeimet adom. 

Szajhája leszek a bőröd 
minden ráncának, pigmentjeid tüzét oltom, 
láz kínját enyhítem, s míg, gyötrelem táncának 
zajaival támad szöveteid redőin a kór ; 
én valamennyi, csúf rétegem külsejét letépve, 
nyújtom feléd - míg eléred -, aztán, mint hű cafatod ; 
az enyéimmel veszünk. ­

 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! A versek utánközlése, csak szerzői engedéllyel!
Köszönetem jeléül:

©2024