2022.12.20.
Eddig
Mikó Zsolt - Eddig
Eddig nem volt más, csak szánakozó, csendes
elmosolyodó pillanat, s a korcsosuló
napok napjai, s nem volt összeölelkezve
a sok idő mi unalmas és fásult vajúdással
bújt meg a csendben, s nem volt semmi sem.
Eddig nem volt a gondtalan öröm,
s a boldogság néhány cseppje sem jutott,
mi hullott volna; ha hulott is felitta
a föld, felszáradt. A sár kiszáradt s megrepedt,
otthona nem volt s nem volt semmi sem.
Eddig nem volt csak gúny, s lázas
tespedt testen elfertőzött sebhelyek,
feketedő, aszalódó bőrön gennyesedő
vágások, a megsebzett bőr alatt rágó, büdösödő
férgek, zabáltak míg volt és míg nem volt semmi sem.
Eddig nem volt elszenesedett maradványai,
parázslón ízzó maradványai a
meggyújtott, ellobbanó láng hevének,
ében kelméjén az égnek tüzelő csillagain
tornyosuló fénynek sem, s nem volt semmi sem.
Eddig nem volt csak a harag elszennyesült
fájása, a gyűlölet fájása, szörnyű fájása
köröttem.
Eddig nem volt csak méltánytalan kín
szunnyadó társa, nemcsak kopár boldogságra várva,
de nem jött el.
Nem jött el, nem jött soha és már nem volt más
csak a kopogó idő, a csend falán kopogó-
nem volt összeölelkezve sem, nem volt
maradványa- és nem volt semmi sem.