Free cookie consent management tool by TermsFeed Policy Generator
Válogatás régi verseimből 

Mikó Zsolt - Mint a rózsa...


Kavargón, kék fellegekben,
a végtelen nagy egekben
látni véllek, s szememben
könny csillog.
Téged idéz a kék álomkép
a felhők mögött, s álomszép.
A hold hozzá szól: várjon még,
most Ő ragyog.

A szél most halkan susog,
a csendes éj már szuszog,
a bagoly a fák közt huhog
szomorún.
Az erdőt néma csendben
takarja be, mint harmattesten,
halovány, hűvös őszi esten
az érintés.

A szomorú fűz árván,
a vöröses hajnalt várván
játszadoz
csillagokkal és manókkal.

Téged idéz e bús dallam,
fülelek, hogy jobban halljam,
a lágy hangokat összerakjam
egy egésszé.
Megértem, az éj üzent
a sötétjén át: magányt. Hiszen
a napsugár vakító, de a vízen
még megtörik.

Mosolyod mégis felkavar,
a nyugtató csend is zavar,
eltaszít,
és nem simogat.

Tűnjetek el, színes álmok!
Miért becéztek ti álnok
szavatokkal, s széttörve szálltok
aztán,
ha soha nem váltok valóra,
és reménytelen minden nap, óra,
hulljatok el! Mint elhull a rózsa
fehér szirma.
 
 
 
 
 
 
Köszönetem jeléül, az írónak:

©Mikó Zsolt 2023