Így élem meg...
 

Legfrissebb:

2019. 09.01.


Annyi minden kavarog bennem a film kapcsán, hát leírom... Emberi sors... Mélységek és magasságok... És a legfontosabb üzenet: valamiben mindenki tehetséges, de úgy "hallatni" hagod, hogy mások meglássák benne a csodát, több, mint tehetség kérdése...Nagyon igaz... Még valóságosabbá teszi a szenvedély, ami már betegség és a másikért vállalt önfeláldozás...A versírás is hasonló. Ti vagytok a megmondhatói, mennyit láttok, hallotok ki soraimból... Mikor azt írom, fény, az többet jelent e, mint napsütés, többet e, mint világosság, többet e, mint ragyogás?Nékem biztosan és tudom, hogy Néktek is!Mert azt adom, ami vagyok, amilyen vagyok... Érzés, könny, düh, esély, megbocsátás, szerelem, hatalom, alázat... Csupaszon, kendőzetlenül...S ha minden ilyen film végén sírok, mint a gyerek, ám legyen...Felemelt fejjel vállalom!

Blogbejegyzés 
2019. 08.26.


- Olyan kis aranyos vagy ezen a képen édes!Ezt találtam mondani feleségemnek vasárnap reggel…És valóban. Sugárzik tekintetéből, kedves és imádnivaló mozdulatából a mesterkéltség teljes hiánya… Védtelen, mégis erős nő, szépsége minden pillanatban elvarázsol…Mosolya az éltető víz, tápláló étel, a mélyen tüdőmbe préselt levegő… Ha nem létezne, akkor is szeretném… Kitalálnám, megfesteném… Megfesteném pőre, törékeny szavaimmal, leírnám szépséges metaforáim vérbő százaival, ahogy megelevenedne a telerótt papíron, szívemmel téve eggyé testét... De nem kell még csak ezt sem… Csak szeretnem… Hús, vér valójában.

Blogbejegyzés 
2019. 08.22.


Bár az én kicsiny családomban mindig több alsónadrág lógott a ruhaszárítón, mint bugyi és bugyika, mégis annak idején sokat gondoltam arra, hogy született volna egy kislányunk is… Imádtam volna összecsókolgatni, a széltől is óvni, magamhoz ölelni úgy, ahogyan csak az apa tudja a lányát… Hosszú haját megfésülni, copfba fogni, kamaszkorban elmondani neki, mi a szerelem… Megmutatni a verseket, elmesélni mi is az élet…A héten, egy pár napra volt kislányunk… Kettő is… ❤️❤️

Blogbejegyzés 
2019. 08.21.


Vannak művek, szerzemények, kikezdhetetlen sorok, melyekből nem érdemes, sőt tilos gúnyt űzni! Az egyik ilyen, nemzeti himnuszunk! Két-három ezer lájkért cserébe átértelmezni a sorokat, balgaság, szánalmas cselekedet… Nem ment fel ez alól senkit az írói ismertség privilégiuma sem! Aki ezt mégis megteszi, azt az embert én csak sajnálni tudom!Az a "legszebb" az egészben, hogy vannak olyanok, akik ennek kapcsán arról beszélnek, kellene egy másik, egy vidámabb… Nem, nem és nem… Innen is üzenem: nekem ez a régi, tökéletesen megfelel!Mit szeretnének ezután? Átírni imáinkat?!

Blogbejegyzés 
2019. 08.16.


Anyukám egy izgő-mozgó nyugdíjas... Szalad, teker, egy igazi örökmozgó... Ez az élete. Kijön hozzánk, lelkesen újságolja, hogy milyen finom vesevelőt ettek az apuval...- Hú, azt én is nagyon szeretem, mondom erre én.- Hozok neked kisfiam, replikáz és már csak azt látjuk, kiviharzik az ajtón...Nem telik bele negyed óra, már vissza is ér és leteszi a pultra a félkilós csomagot.- Ez volt az utolsó adag, szól nevetve, majd lehuppan és beszélgetünk egy jóízűt...Kifelé menet megpuszilom és megköszönöm jóságát, mint mindig...Ő az én anyukám... Akiből csak egy van... 🙂🙂🙂Ezt a versem küldöm neki: 


 Mikó Zsolt - Édesanya 


 Életet adtál, testet s lelket e cudar világra, 

Édesnek Téged, míg teremtőnek Istent 

hív szám; hogyan hanggá formálja lárma. 

 

Felnevelt, a lágy széltől is védett óvó kezed, 

Minden bajra írt, kötést és lágy csókot ad, 

amit fogva; mint perctelen idő elrepül veled. 


 Rövid a lét, de oly hosszúnak tűnik egy mosoly, 

Szemed pajkos fénye az, ám vigyázó s véd 

akkor is; hisz minden gyöngy villanása komoly. 


 Nem is próbálom köszönni, úgyis tán balgaság, 

Csak e pár sort írom. Mégis ha elnémulva 

merednék reád; az hálámat súgná s Te hallanád.

Blogbejegyzés 
2019. 08.05.


A híres-neves üdítőgyártó mikulásáról kompromittáló felvételek kerülnek elő: az ajándékok kihordását követően, tangában és melltartóban fényképezik le a tisztes öregurat a paparazzik...Kezdőthetne így is e történet... Isteni szerencse, hogy már nincs kézenfogva vezetett kissrácom, aki a nagyvárosi metrózás után megkérdezné: apu, a két bácsi a képen úgy szeretik egymást, mint te és anyu?A cég azt mondja ez emberi sokszínűség...Én azt mondom: erkölcsi fertő..."Eközben Isten két angyala Szodomába ért, és betértek Lót házába. Lót nagy tisztességgel fogadta őket, és szállást készített nekik éjszakára. Napnyugta után a város férfiai körülvették házát, és kiáltozni kezdtek:– Hol a két szép férfiú, aki házadba tért? Add ki nekünk őket, hogy kedvünket tölthessük velük!"Egyszer már megtörtént...Tudjuk mi lett a vége...

Blogbejegyzés 
2019. 08.03.


Érzelmi kasztráltak. Így hívom azokat, akik a világ realizmusa és gonoszsága miatt, megfelelési kényszerből, kivágják magukból, eltitkolják valódi emócióikat…Én nem ez vagyok, az biztos. Bevallom, érzelmeim néha kitörnek belőlem letagadhatatlanul… Igen, tudok hangosabban szólni, megbántódni, akaratomat minden áron véghezvinni! Tudok ordenáré lenni, szoktam cifrákat káromkodni, fel vagyok "vértezve" ezen nem irigylésre méltó emberi tulajdonságokkal is. Miért is állítanám az ellenkezőjét?! De írni, szeretni és szenvedélyben égni, senki nem tud úgy ahogyan én! Stílusban, érzékiségben utánozhatatlanul lecsupaszított módon… Minden tartalékom felégetve, teljes erőmből… Ezért hisz bennem, aki szeret, elfogad és megbecsül, lészen az hitves, barát, ismerős, vagy Te, kedves olvasó!Őszintén kérdem: ezen sorok után van valaki, akiből nem váltottam ki valamiféle hatást?Na, ugye…

Blogbejegyzés 
2019. 07.29.


Tudod kedves Olvasó, nem azért posztolok ennyit, mert olyan nagy szükségem van feltartott hüvelykujjakra, szívecskékre, esetleg síró, nevető hangulatjelekre... E jó pár év alatt, megerősítést nyert számomra, hogy szükség van arra amit csinálok. Szükségetek van rá! Persze, nem mondom azt, nem esik jól a visszaérkezett reakció... Van olyan köztetek, aki ki nem hagyná a hozzászólás írását, van olyan csak a fent említett jelekkel kommunikál és természetesen olyan is aki csak olvas, majd továbbgörget! Így van ez jól... Azonban akkor is hazudnék, ha azt mondanám, nincs olyan emberke közöttetek, akinek már-már számítok a kommentjére, reakciójára! Ti, akik verseim által ismertek, bizonyosan magatok is érzitek kiről is szólok... Tudjátok, vannak értékek emberi társadalmunkban, vannak közelállók, ismeretlen ám mégis közvetlen, kedves emberek és tetszik nem tetszik, vannak fanyalgók, irigykedők is... Én mindenki szívéhez odafordulót próbálok alkotni, a saját őszinte, tiszta, gyarló, megcsalatkozó, fájdalmas és fel-feltörő érzéseimmel... Köszönöm, hogy tiszteletben tartjátok ezt és azonosultok vele! Ennél többet nem tudok nyújtani! Remélem elég lesz...

Blogbejegyzés 
2019. 07.21.


A vasárnap reggeli gondolataim a tegnap estéről szólnak… Az esti vacsoránkról visszafelé tartva, egy bár előtt vezetett az utunk, ahonnan a nyitott teraszról kiszűrődő zene ütötte meg a fülünk… Az előadó személye a homályba veszett, de rekedtes, enyhén karcos hangja azonnal megállásra késztetett bennünket… A zene elhalkult, majd pár csöndes pillanat múlva az énekes rákezdett a következő dalra, amely nem volt más, mint Nyári Kálmántól a "Néhány év után"... Tökéletes hangulat volt; késői est, lámpafény, lassan elnéptelenedő sétány és a sorok: "Szerelem, sose gondoltuk, hogy lehet végtelen, mint a romantikus régi filmeken, happy end az életünk, létezünk, s két kezünk összezárul már." Ez volt az a perc, mikor a feleségemet felkértem táncolni… Összeölelkeztünk és úgy éreztem az előadó csak nekünk énekel… Varázslatos volt, ahogyan lassúztunk az egyre sötétedő estében… A refrén érkezett: "Néhány év után, még mindig ég a láng,Remélem, örökké így lesz, elkerül a vég,s majd ötven év után, még mindig gondolj rám,hazudj, kérlek hitesd el, hogy messze még a vég."Ekkor lágyan megcsókoltam a kedvesem és szorosra zárva ölelésem, fülébe súgtam: ez a mi dalunk, szeretlek.

Blogbejegyzés 
2019. 07.09.


Azokat az érzéseket átadni, közvetíteni amik bennem tombolnak; már-már több, mint tehetség kérdése... A soraimba beleszőni a boldogságot, a bánatot, a megcsalatkozást, a feloldozást, a gyönyört és a kínt, olyan nekem, ahogyan elkoszolódott ruhát cserél az ember; természetes... És amikor elétek tárom mindezt, akkor teljesedem ki, nyílik meg előttem az álmok megélésének lehetősége…


 Szavakat írok egymás mellé, mondhatod… 

Nem, az nem én vagyok… 

A betűk hangok, édes vagy keserű dallammal 

telnek a sorok. Egyszerűnek tűnik,

ám a csoda az az; ha néma vagyok,

te azt is hallhatod… 

Emberként élek s majdan

költőként halok.

Blogbejegyzés 
2019. 07.04.


Néha úgy tekintek e világra, mintha csak múlana... Mintha a zajok és nappali ébrenlétek, abból a célból lennének, hogy érezzük milyen lenne nélkülük... Milyen lenne egymás nélkül... Szó és hang hiányában létezni. Szeretet vagy gyűlölet eltűnt gyűrűjében...Ürességben lebegve.Tulajdonképpen rajtunk múlik... Tehetjük ilyenné is.Vagy csodaszéppé... Ahol érdemes élni. Egymásért, a zajokért, a nappali ébrenlétek reményével... Sokat mondó szavakkal, e nagy játékra, az életre hívó hanggal... Szeretetünk vagy éppen gyűlöletünk szorító gyűrűjében... A tágas mindenségben.Egy a lényeg. Akarjuk valamilyenné tenni...Én szeretném. Kimondhatóbbá...

Blogbejegyzés 
2019. 06.25.


Ígérem, rövid leszek...Sokadik alkalom, hogy feleségemmel nem veszünk részt a falunapon... Tulajdonképpen ezt a napot úgy is nevezhetnénk: a belső kör, a Tiszteletes és barátai, valamint a kisebbség napja... Sértődés ne essék, ez a helyzet már régen... Valójában ezzel sem lenne baj... A probléma ott kezdődik, hogy a szervezők ebben az évben sem tudtak olyan vedégfellépőt leszervezni, akik jelenléte mindannyiunk, a falu összes polgára igényének megfelelne... Azt is értem, a célközönséget ki kell szolgálni... Azt is, a minőségibb előadók drágábbak... Csak azt az egyet nem, a rendezvény nem mindannyiunké?

Blogbejegyzés 
2019. 06.21.


Sokszor "vallottam" már nektek a szerelemről... Ami most következik, mégis valami különleges érzésekről szóló kinyilvánulás... Ha tudod milyen a tökéletes tökéletlenség, ha tudod milyen a vágy , mely néha hullámokban, néha folyamatosan rád tör, ha tudod milyen elveszni az elveszhetetlenben, ha tudod, hogy húsz év mily hosszú és olyan rövid is, érteni fogod...Rómeó és Júlia történet volt a miénk... Tiltás, elszakítani akarás, megbélyegzés... Szökés, dac, elégtétel és ragaszkodó szerelem... Emlékszel, édesem?Ha ehhez hasonló érzések túlélnek mindenfajta megpróbáltatást, az lesz az erős, szétszakíthatatlan kapcsolat... Persze, persze... Mesébe illő fordulatok itt sincsenek... Van gőg, sértődöttség, vita és "mosolyszünet", de mégis mindent és mindent felülír a békülős érintés, a mai napig szenvedélyes csók, a jóleső ölelés és simogatás...És ez idő alatt, annyit tanulsz közös életetekről, hogy úgy gondolod, te vagy, ti vagytok a legszerencsésebb emberpár a földön... S ha idáig elvezet ez a felismerés, hidd is el...Én már csak ezt vallom...Az elmúlt két évtized emlékének...Szeretlek. 

 Új, tintaszáradótlan... 


 Mikó Zsolt - Ha te lennél... 

 

Ha te lennél a föld és én az ég; 

Beborulnék, hogy csak én lássam, 

a szomjazó, kiszáradt talaj küzd a vízért, 

hogy szárba szökkenő életeknek adja. 


 Ha te lennél a síkság és én a hegy; 

édes lankáimon görgetném köveim, 

hogy elkaparja minden pőre homokszemed, 

és csak az én éles redőim takarja. 


 Ha te lennél az aszály és én az eső; 

sűrű könnyeimmel mosnám sziked, 

hogy soha ne bírjon elmélázni rajta a Nap, 

milyen szép hősége, ami marja. 


 Ha te lennél a fájdalom és én az öröm; 

az összes mosolyom adnám oda, 

hogy veled, sírva érkezzen a csoda, 

minthalálként érkezik, a lét végső foganatja.

Blogbejegyzés 
2019. 06.18.


Az éves felsőfokú képzésem keretein belül, egyfajta lezárásként, volt lehetőségem részt venni egy hat napos vezetői tréningen... Azt kell mondjam, ennél hasznosabb és értékeket adó bő egy hét, már rég volt életemben... Innen is köszönet Földi Adrienn trénernek (https://www.facebook.com/adrienn.foldi.52), a sok szempontból remekül felépített előadássorozatért, a személyiségfejlesztő játékokért, elgondolkodtató feladatokért, tesztekért! Én személy szerint rengeteget tanultam abból a dologból amit úgy hívunk önismeret, vagy ahogyan Adrienn nevezte: a sárgája... Megkockáztatom, az ilyen jellegű oktatást már az általános iskola felső tagozatában be kellene vezetni! Jobb emberekké válhatnánk általa...

Blogbejegyzés 
2019. 05.29.


A mai reggelen arról szeretnék nektek írni, mit ad, mit adott nekem ez az oldal… Elsősorban szeretetet, elismerést, kedves és megtisztelő véleményeket, kommenteket… Most mégis egy súlyos döntés született meg bennem… Tudnotok kell, hogy az úgynevezett közösségi médiát, a társadalom, a család, a bensőséges emberi kapcsolatok szempontjából, óriási tévedésnek tartom… Tisztában kell lennünk magunkkal… Értenünk kell hibáinkat, tanulnunk belőlük… És azt is látnunk kell, valós értékekből ez az online világ, nem túl sokat tesz hozzá életünkhöz… Sőt, inkább elragad belőle… Elvesz meghitt beszélgetéseket, az egymás fizikai valójában történő felfedezéseket, azt a látszatot keltve, minden-minden rendben van… Embertársaink szavakból való megismerésének hazug illúziója… Árulásokat generál…Tudom, furcsának hangozhat pont az én számból, akit gondolataim papírra vetése tett azzá aki vagyok, de ezt vallom… Ismerhettek. Azt írom le, amit érzek… Tisztán, puritán módon… Mindig eljön egy időszak számomra, mikor az ember "besokall"... Ráébred arra, hogy legszívesebben kiszakadna, elhagyná ezt az oly szánalmas világot… Hányingere van tőle, úgy érzi, elég… Jelen pillanat, éppen ilyen. Ma május huszonkilencedike van. Ezt a posztom a hónap végéig érhetitek el, június elejétől harminc napon keresztül az oldalam nem lesz közzétett állapotban… Olyan harminc napot szeretnék megélni, amikor csak és kizárólag a valóban fontos és számomra egyedüli értékeket képviselő dolgokra figyelek… Kedvesem, családom, együttlét, megélt pillanatok, nevetés, öröm, sírás és bánat… Kizárva minden mást, úgy, mint mikor még nem létezett ez a közösségi métely… Természetesen az írás marad… Ennyit talán nem írtam világ életemben, mint mostanában… De nektek ezt most, nélkülöznötök kell… Azután majd meglátjuk mit hoz a jövő… Egyik kedves olvasóm ezt írta a napokban: "...hisz aki egyszer belekóstol írásaid soraiba, megízleli annak különlegesek tiszta ízét, arra vágyik az ember, mert valami pluszt ad, ami szebbé teszi életét." És ezt én, soha nem felejtem el…Ezt megerősítendő, álljon itt egy vers, ami ma hajnalban született: 

 Új, tintaszáradótlan… 


 Mikó Zsolt - Meghallgattatott... 


 Fáradt nappalok üres halmain át, 

Elképzeltem a halált, 

Mint veszik oda a szeretett lét; 

Hogyan tűnik tova az álmodás. 

Láttam szörnyeket, vad rémeket, 

Láttam odébb botorkáló csodát, 

Testemet úszva vér habok közt, 

Eltitkoló hangot; 

Minden kínom okát. 

 De túlemelkedem majd innen, 

Oda, ahol senki sem lát, 

Nyújtom feléd utolsó perceim ezrét, 

A megszázszorozott suttogást. 

Látok életet, lángoló ragyogást, 

Látom kezed, kezembe csúszni, 

Testünket forró, kéj-mámorban úszni, 

Felzengő harangot; 

Fénylő boldogságunk nyomát. 


Epilógus: Kegyes hazugságok nem léteznek... Azt csak hazugságnak hívják... A másik fél kímélése érdekében mondott hazugság, ugyanúgy az... Fájó, bántó, mardosó érzés... Felülírja a feltétlen bizalmat... Nehéz küzdeni ellene... És talán ami az egyik fél számára semmiség, a másiknak az az élet...

Blogbejegyzés 
2019. 05.26.


Legfőbb érték a család, a nemzet, a haza… Nem is tudnám máshol elképzelni az életünket… Magyarul írhatok, szólhatok, szabadon, mint a madár… Itt nem zárhatnak az "idegenség" kalitkájába, nem bélyegezhetnek bevándorlónak… Aki itt szeretne élni, boldogulni, az megteheti… Én erre biztatom a fiamat is! Az ember csak otthoni földön érezheti azt a biztonságot, amit az elődeink által belengett levegő jelent… Itt a Kárpát-medencei síkságok és alig-hegységek között… Itt, ahol ezeréves történelmünk koptatta e tájakat… Ahol tradíció és a mai érték, nagyon jól megfér egymással… Ahol a létezésünk miatt nincs szükség égbekiáltó kompromisszumokra… Itt, Magyarországon! Mi ezért szavazunk! Senki és semmi másért!

Blogbejegyzés 
2019. 05.24.


Valamikor magam is megrettenek azon, hogy hangulatom a mennybéli magasságokból, a mérföldes léptékű mélybe húz... Ilyenkor tanácstalanul állok, mi okozza mindenzt... Érzékenységem? Empátiám szinte túlzó mértékű mivolta? Sokszor keresem a választ... Ilyenkor kiszakad belőlem egy-egy vers, ami tulajdonképpeni jósorsomat tekintve, homlokegyenest az ellenkezőjéről szól... Igen, tudom, nem vagyok egy egyszerű ember... De talán ezért is tudok írásaimmal rengeteget adni... Ami kikívánkozik, azt odavetem nemes egyszerűséggel erre a virtuális vászonra; nesztek, ez is én vagyok! Tegnap éjjel született ez a vers: 

 Új, tintaszáradótlan... 


 Mikó Zsolt - Obscure (Bizonytalanul) 


 Néha, elveszünk saját érzéseink között. 

Szakadó eső a sors, hull csak hull és csökött, 

torz cseppjein szajkózza; nézz kincseidre. 

Nézz lelked mélyére, találj nevesincseidre 

szót… Találj megmagyarázni valót! 

Mert a lélek suta és talán buta is; 

Néha, elveszünk saját érzéseink között. 

És néha nem találjuk, ami belénk költözött

Blogbejegyzés 
2019. 05.05.


Nehéz leírni mi a kétség... Legalább annyira nehéz, mint azt, mi a szerelem... Ez utóbbi, drága Istenem jóvoltából közel huszonegy éve elkíséri életem... A hosszú idő alatti boldogság, egy kicsit elkényelmesíti az embert... Az ünnepek állandóak, a hétköznapok sokszor fárasztóak, idegeskedés, stressz a mindennapjaink állandó részévé válik...Sokszor kapaszkodunk a megszokásainkba, nincs energiánk meghallgatni a másik gondjait, elsiklunk sokszor sulykolt elégedetlenkedése felett... De ha a vágy tüze néha halványabban lobog, a parázs soha nem alszik ki és elég hozzá egy gondolatnyi fájdalom, máris égető hőfokon izzik megint... Mert ilyenek vagyunk, mi emberek...A jó szerelem sem mindig mézes-mázas szavak, ezzel tisztában kell lenni... A jó szerelem néha küzdés a másikért, alkalmazkodás és a változás képessége... Az egymáshoz alakulás művészete... A kétség pedig ebben az emelkedett artisztikában egy apró folt... Amelyet azon nyomban ki kell radíroznunk elménk leghátsó zugából, különben elveszünk...A elején azt írtam nehéz leírni... Most azt mondom: helyzettől függ... Egy biztos pont van: az őszinteség...

Blogbejegyzés 
2019. 05.02.


Egy kapcsolat intimitását, a benne részt vevő személyek kölcsönös tisztelete adja... Ilyen viszony áll fenn, köztem és a verseim között... Minden vers egy varázs, egy pillanatnyi csoda, melyről hosszan tartó beszélgetéseket nem illik folytatni... Hiába érzi más magáénak, hetekig tartó elemzésével, lehet, elveszne valami... Eltűnne az a röpke gyönyör, az a percnyi elcsodálkozás, amit még egy vadidegen ember számára is jelent... Talán még hibái is előbukkannának... És nem is lenne tisztességes... Én az alkotó, saját magammal szemben nem engedem magamnak meg ezt! S mint ezen kapcsolatban létező egyenrangú félként, soha nem tenném ki ennek papírra vésett soraimat... De következetesen ezt várom el másoktól is! Akkor is, ha ne adj Isten, biztatásnak venné valaki, hogy felvetéseire pár gondolattal válaszolok! Sajnos felgyorsult világunkkal is ez a helyzet. Mindenki online, gyorsan elérhető, instant megkapható... És kihasználni ezt, akármelyik fél részéről sem ildomos... Mint a verseknél... Csak az okozott kár nem merül ki azon boncolgatásnál, amit a szavaknál lehet véghezvinni! Elképzelhető, kicsit régimódi felfogás ez, de akkor is vállalom... És kölcsönös tisztelettel, ezt szeretném ajánlani mindenkinek! Azoknak mindenképp, akik meg szeretnék tartani a boldogságukat!Záróhang:Én ezt tudom adni,pőrén, csupaszon.Mit kérek cserébe?A végtelent...

Blogbejegyzés 
2019. 04.20.


A kedves öltözzön mindennap új ruhába... Legyen csinos és kívánatos... Legyen határozott, céltudatos, de a szememben maradjon meg az a gyönge nő, akit meghódítottam... Hallgasson meg ha fáj és tudjam én is vigasztalni... A kedves legyen olyan, hogy lehessek mellette férfi... Legyen gyönyörű, bájos és mégis mérsékletes... Legyen olyan, mint az én kedvesem, hosszú idők óta... ♥️♥️♥️És akkor nem veszik el a szerelem...

Blogbejegyzés 
2019. 04.18.


Lehet, ezzel a kötettel indult minden… Ezt a könyvet egy kedves lány barátomtól kaptam… Az első, vonalas iskolai füzetbe írt verseim, ő olvasta kívülállóként először… Az idézetet tőlem, ő jegyezte be… Rengeteget forgattam akkoriban, lenyűgözött Radnóti fájdalma és szenvedélye, mely átsütött minden sorából… Nagyon nagy hatással volt rám… Született is egy versem, de mivel mindkettőnket másfelé sodort az élet, ez a lány, az egykori barát, sosem olvashatta… Ezt a hiányt pótlandó, megosztom most itt, hátha feltűnik hírfolyamában! (Nem ígérek semmit, nem teszek közzé hatásvadász-gyönyörű-cuki babás, kutyás, cicás és nagymamás képet, valamint nem terjesztek álhírt sem… Segítve a célt, kíváncsi vagyok, így megosztjátok e?) 

 Mikó Zsolt - Soha el nem mondott köszönet 

 Már ha megértettem, már mit számít. 

Mit számít ha értem, hogy miért, 

Azt mondod kopottas a könyv, 

kopottak a lapok; 

De a kopott oldalakon minden újra él. 

Hiszen a tiéd. 

A napnak megköszönni, hogy süt le ránk? 

A holdnak megköszönni az éjszakát? 

 Azt kívánom, bárcsak lenne erőmely sorsokat irányít. 

És lenne vágy, mely adatik. 

Most elcsukló hangon köszönöm, 

a napnak, 

a holdnak… 


 2019. április 18. / 1991. április 5.

Blogbejegyzés 
2019. 03.19.


A minap feleségem megemlítette, hogy kérdezték tőle, a versírásból profitálok-e? Ő akkor azt válaszolta nem, azonban ez csak részigazság… Miért?Profitálok, persze… Annyi szeretetet, kedvességet és elismerő szót, gesztust kapok, amennyit egy esetleges anyagi haszon soha nem pótolhat… Mindig hittem abban, amit átadok tehetségem révén, azt valamilyen formában, sokszorosan visszakapom… Tudom, hogy egy nemes cél érdekében vagyok képes ilyen szívhez szólóan írni, alkotni, amely lényege, érzéseket, örömet, bánatot, kínt, boldogságot és szenvedélyt közvetíteni az emberek felé… Talán nagyképűen hangzik, de higgyétek el nem az… Úgy vélem, valamennyien küldetéssel jöttünk a világra. És ennek tudata mindenkiben ott lakozik, előbb vagy később, de mindannyian ráébredünk…Profitálok, ha úgy tetszik hasznot húzok visszajelzésekből, inspirálódom a véleményekből és mindezek mellett hangot adok őszinte véleményemnek… Ha hiteles szeretnél maradni, nem is tehetsz máshogy…Amit megteremtettem magam körül, az kezeim munkája… Fizikai és szellemi értelemben is… Boldog vagyok.Persze vannak olyan percek, órák, mikor arra gondolok, milyen jó is lenne, ha csak az írással kellene foglalkoznom… Tudjátok, mint a filmeken, mikor a főhős elvonul egy erdei házba, távol a világ zajától… De minduntalan rá kell jönnöm, nem lenne jó… Kellenek a külső ingerek, kell néha a kihívás, a csalódás, kell az agyat elöntő düh, a megnyugvás, az odaadás és természetesen a világ, mely tökéletlenül tökéletes…Nekem kell… Így adhatom át nektek…Szóval ha ez profit, akkor leveszem belőle a magam részét… Azért, hogy megírhassam és továbbra se maradjon semmi másom, csak az emberség…

Blogbejegyzés 
2019. 01.13.


Számomra a siker, az összetartozás... Siker a család... Siker az, mikor ismeretlenek mondják: segít a soraimból átsütő láz... Siker, mikor finom ebéd után, az álom karjaiba zár... Siker a fenntartó ösztön, az elért célok, a megvalósulás... Siker az otthon, a csend, a világtól való elvonulás... Siker az ölelés, a csók, az egymáshoz simulás... Siker a megteremtett jólét, a szelíd viszonyulás... Siker a néha veszekedés, a durcás szófogadás, siker az elfogult néma hallgatás... Siker a megsértődés és siker, hogy van miért fáj... Siker az ellustálkodott idő, siker, a lázas dolgozás... És siker a születés is, mint ahogy siker a halál... Siker a hit és siker, ha mindezek rád találnak. Ha úgy mondhatom el, ahogyan tudom s úgy írhatom amiképp valának... 

Blogbejegyzés 
2018.12.05.


Iszol velem egy kávét/teát? Azonban míg azt gondolod kedves olvasó: - "na ez is kezdi..." -, jó előre jelzem, nem álltam be a sorba!Sajnos el kell ismerni, függők lettünk... Hangulatunkat fölfelé mutató hüvelykujjak, szívek, mosolygó, zokogó és dühöngő emblémák uralják... Ugye-ugye... E sorok írása közben, én is arra számítok, jönnek majd ilyenek! De könyörgöm, legyünk már őszinték magunkhoz: ki a fene várja, majd az ezen posztok utáni találkozást? Púp lesz az mindenki hátára... Ellenben az, hogy megmutassuk a világnak mi mennyire jó fejek vagyunk, mert nem szeretnénk a chat uralta világot; na az hoz majd jó sok reakciót! Katolikus szentmisén van egy nagyon kifejező gesztus a hívek részéről. Mikor egymás felé fordulva, kezet nyújtanak egymásnak...Igen, kedves olvasó, ilyen közel vagyunk... Sokunknak van hozzátartozója, munkatársa, ismerőse, barátja, akihez emberi szóval fordulhat... Tőlük kérdezzük meg - vagy ha végképpen nincs ilyen -, ballagjunk át a szomszédba: szeretnél egy jót beszélgetni? 

Blogbejegyzés 

Blogbejegyzés

2018.04.26.

Egy valaha volt közösségi profil emlékére...Több mint egy éve, hogy felfüggesztett állapotban van egykori személyes profilom, Zsolt Mikó néven... Egykori ismerőseim még láthatják a listájukban... Tíz, tizenkét nap múlva ezen felfüggesztett fiók, végleg eltűnik, végérvényesen törlődik a közösségi oldalról... Csak itt találtok rám, csak itt értesülhettek az aktuális írásaimról, de ide töltöm fel a megosztásra szánt családi fényképeket is... Mint ahogyan az elmúlt egy évben, már így történt... Való igaz, nem köszöntenek annyian - mivel nem tolja senki arcába a Facebook a születésnapom -, de megkímélem magam az ostoba módon terjesztett álhírektől és minden sok egyéb bosszantó dologtól... Nekem nagyon megfelel így...Sokkal teljesebb az életem...Ezzel egyetemben oldalam bemutatkozó szlogenjét is átírtam:Mikó Zsolt költő, író, Mikó Zsolt az ember, családapa, férj, aki ugyanaz, mégis kicsit más, mint az átlag... ( És ez a különbség kizárólag a saját irodalmi megnyilatkozásaim vonatkozásában értendő...) Itt a Facebook -on, személyes és alkotói profilom szerepét, egybevonva hivatott betölteni jelen oldal. Csak ez és semmi más...Mindenkinek köszönöm, aki ezután is velem tart...


16:09 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.04.06.

Egy tegnapi beszélgetés kapcsán felmerült az a feltevés, miszerint a jó képességű emberek elhagyják az országot és csak a "selejtje" marad itt... Nos, ezzel messzemenőkig nem értek egyet... Véleményem szerint ez az általánosítás sértő azokra nézve, akik mint én, úgy gondolják, gondoljuk, itt a mi hazánk, itt szeretünk élni békében, biztonságban... Itt viseljük a néha torz magyar igazságot, itt sírunk nevetve saját nyomorúságunkon... De itt gondolkodhatunk magyarul, itt taníthatjuk édes anyanyelvünkre gyermekeinket, itt élhetjük meg igazán álmainkat, ismerős hazai ízek, érzések, hagyományok közt... Itt lehetünk csak igazán magyarok...Aki nem ezt választja, tiszteletben tartom; csak azután ne sírjon senki, hogy elveszünk..."... A nagy világon e kívülNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell."


03:49 / Hatvan 

Blogbejegyzés

2018.03.09.

Az élet a hagyományok tisztelete... Az értékrendünk utat mutat. A család, apa, anya és gyermek, fiú vagy lány, fiúk vagy lányok... Megvetem a liberalista eszmeiséget, a nemsemleges nevelést, az azonos nemi identitású emberi kapcsolatokat! Vállalom véleményem, miszerint a klasszikus családmodell szentsége elvitathatalan... Az Isten megalkotta a férfit és a nőt s nem "egyebeket"... Megteremtette világunk csodáját a születést, amibe mi gyarló emberek, most bele akarunk avatkozni... Nem fog sikerülni! Vagy megmaradunk esendő halandóknak kik tisztességben, méltóságban, nem kifordult emberi mivoltunkban élünk, vagy idő előtt, korcs, kifacsart, aberrált elgondolásainkkal együtt, pusztulunk! Ha borzasztóan hangzik, nézzünk körül...Ne hagyjuk! Nem hagyhatjuk!


07:09 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.02.25.

Tudom, mindenkinek van egy kedves története a régmúltból... Kicsiny falumban, ahol élek, egészen kisgyermekkorom óta működik egy cukrászda, amiben még egyszer sem csalódtam... Annak idején két forintért vettük a fagyit, ami igazi főzött fagylalt volt és az évtizedek alatt sem vesztett minőségéből. Azonban az igazi ínyencségek a sütik... A franciakrémesük... Ha tapasztaltatok már gyönyört, ahogyan a lágy karamell szétmállik a szájban és a mindig friss tejszínhabos csodát hozzá kanalazod, az pont olyan lehet... Az Ekler-fánk csokoládés krémje, mennyei, éppen annyira édes és annyira könnyű, mint hűsítő nyári szellő, forróság idején... Az Eszterházy szeletről csak szuperlatívuszokban érdemes szólni, a Rákóczi-túrós pedig édes vétek, melyet titokban követünk el... Igazi gyermekkori élmény, újratöltve...Így vallottam egyszer, lakóhelyemről: "Falun élek... Szeretem a csendet, az utcai “néptelenséget", szeretem a megszokott, régi ismeretséget... Szeretem, hogy a néni kendőzetlen bámul s kérdi másikától: ki lehet ez, ki fia borjától? Szeretem azt, hogy sétálva tevéled, mehetünk arra, ki senki nem téved... Szeretem a határt, szeretem a mezsgyét, szeretem azt, hogy az eső utáni zápor bont illat-szelencét... Szeretek itt, hisz itt otthonom lészen és szeretek elveszni a világtól itt, egészen..." Ki kell egészítenem: hisz kedvenc ízeim is itt tartanak, mint reményem...


13:16 / Kál 

Blogbejegyzés 

2018.02.23. 

Egy nagyon megtisztelő, ám felettébb szomorú megkeresést kaptam egyik kedves olvasómtól! Elveszítette fiát és arra kért, írjak neki e tragédia okán, egy nyolcsoros verset, idézem: "...úgy érzem az Ön verse tudná kifejezni a fájdalmamat."Ennél elismerőbb dolog az írói munkásságom során, talán még nem is ért... Felér minden kitüntetéssel és díjjal, amiért más hozzám hasonlóak ácsingóznak... Az olvasóm kérte, hogy most ne említsem a nevét, amit teljes mértékben tiszteletben tartok! Gyermekes szülőként, mélyen együtt érzek vele, innen is sok erőt, kitartást kívánok gyászában! A verset természetesen megírtam... A honlapomon, majd hamarosan olvashatjátok...Egy ekkora trauma, még nem érintettként is mély nyomot hagy az emberben... Akaratlanul is belegondoljuk magunkat ebbe a helyzetbe és már akkor kiráz a hideg... Őszinte leszek: a vers megírása közben hangosan sírtam... Csak bízhatunk abban, hogy az Isten, nem akaszt ekkora terhet a nyakunkba és nem kell átélnünk a legszörnyűbbet, amit saját vérünk elvesztése okoz...Úgy gondoltam, a bennem dúló érzelmeket, mindenképp megosztom veletek... Vigyázzunk egymásra, míg lehet...Minden bánatot lebontó szeretettel...


11:06 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.21.

Éves évfordulója van, a magyarországi diákokat ért, súlyos veronai tragédiának... Emlékezzünk...Amikor a szavak csupasz eszközök már...Tizenhat...Tizenhat lélek, tizenhat szív... Elviselhetetlen fájdalom ahogyan néz... Egy fényképről - egy féltve őrzött régi játék mellől a megsárgult papíron -, egy emlék előkotort homály képzeletén, még mindig a szemük előtt... Apadni nem akaró könnyek, fakadni már nem tudó silány öröm, búcsúzó már minden pillanat, zúzón nyilalló kín, mint leszakadó köröm... Elveszett a fény az óriás sötét szép felén, nem vár senkit már soha, számtalan reménnyel telt, gyermekeik helyén... Tizenhat megszakadó, meglett emberi lét, megannyi szempár mik nem tudtak elbúcsúzni még... Sír az idő, az órán a mutató s retten az összes megbújt perc és soron következő... Tizenhat ellobbanó láng, tizenhat égő kezdőbetű.


20:01 / Kál 

Blogbejegyzés 

2018.01.14. 


Mivel nem mehet el a világ a másképpen gondolkodók mellett, lassan világossá válik, a Logan Paul -ok sorsára jutunk... 


8:31 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.13.

Nem azért csak fehéren fekete, mert nem tudnám színesebbre... A csillogás a sorok között van... Nem azért tiszta és sok helyen üres, mert nem tölthetném fel minden "világi" jóval... A tartalmat a betűk hálójában és szívedben keresd! Nem azért áldoztam rá annyit, hogy árva szigetként álljon, a körülvevő multikulturális mocsokban... Hanem pedig azért, ha eljöttök, már ne legyen több kérdés... Ez honlapom, minden és mindenem... Élet, halál, szerelem... Várlak...


08:43 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.01.

Ismét elérkezett… Mit hoz számunkra a most születő esztendő? Reméljük csendességet, megnyugvást, erőszakmentes, békés nappalokat egy olyan világban, amibe a szenvedés, már belopta magát a hétköznapjainkba…


14:01 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.12.23.

Nagyon szeretem az ünnepre való készülődést… A konyhában ilyenkor meghatározott feladatok vannak, a nejemé a töltött káposzta főzés és a sütemények, én pedig a halászlé elkészítésében jeleskedem… A mai napon ez idáig még soha nem készített finomsággal lepett meg kedvesem, ami azonnal és kitörölhetetlenül belopta magát szívembe… Holnap szenteste, majd Karácsony első és második napja, talán elnézitek nekem, ha játékos, kedveskedő versemmel idézem ide, délutáni gasztronómiai élményem... ☺🎄 


Mikó Zsolt - Apró óda a flódnihoz... 


Ó, te ízgyönyör almás-diós-lekváros-mákos álmodása, 

mennyei élvezet vagy, a készülődő ünnep ék állomása, 

mely mellett most már gyakran meg-megállék, 

időzék,drága párom alkotá, Isten után, neve lészen dicsőség... 


20:01 / Kál

Blogbejegyzés

2017.12.23.

Hiába pompa, csillogás, a legpazarabb, fénylő éj is tud sötét maradni… Mint ahogy az Éntől hemzsegő szerelem sem fog, ösztöncsók által fulladni… Hisz a Karácsony is csak est, ha nincs érinthető kéz… Úgy életünk csupán csak bűn, ha magányunk, a napjainkat betöltő egész...


07:19 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.12.08.

Valahogy régen minden jobb volt... Egy magamfajta tollforgató kézzel írott levélben tudathatta, szíve hölgye felé táplált érzéseit... Varázsa volt egy elmúlt korszak szépséges formájának, amit ma ilyenformán vetnék papírra:Mikó Zsolt - Elképzelt levél a kedvesnek...( részlet )...a szenzitív szenvedélyesség forró és égető poklát birtoklom, ami néha ilyen cselekedetre sarkall, mint a mostani... Ha létezik végzet, az Ön személye biztosan ezt jelentené számomra… Nem tudom mi ez, de mikor először megláttam, mégis értettem… Az érzékisége annyira átsüt testem felé, hogy szinte bőrömön érzem vibrálását… Én ilyenképp fogalmaznék: alázattal hagynám, mit hagynám, követelném, hogy “megmérgezze" életem… Remélem nem bántom meg metsző őszinteségemmel, higgye el, távol áll tőlem… Szentimentalizmusom Vronszkij korát idézi, a pusztító vágyódást… Ön gyönyörű… Én esetlen… Kósza sorokban álló szavaim, már kevesek… De úgy éreztem, ezt el kell mondanom… Így visszaolvasva nem is tudom, el merjem e küldeni… Bízom benne megérti s nem veszi többnek, mint egy őszinte, ám mégis súlytalan vallomás… És lehet nem több, mint bohókás, költői ájtatosság részemről, mégis olyan, mint kamaszkorom legszebb nyara… Remegő, várakozással teli… Zavarba hozni nem szeretném, nem is várom, hogy válaszoljon, csak szerettem volna ha tudja… Vegye ezt kérem, egy letűnt kor, kézzel írott levelének, amikor még világunk nem volt ilyen sivár és valódi, igaz érzelmeink megfogalmazódva hányódtak a papíron… Dobja ki, vagy raktározza el szívében… Önre bízom...


18:19 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.11.27.

Sokféleképpen alakulhat sorsunk... A legfontosabb, hogy akármi is történik, soha ne veszítsük el identitásunk s hangunk eredetiségét... A minap közzétett versemhez írt hozzászólásom gondolatát idézem, ma reggeli napindítóként:"Egy madárka mindig a szél mentén repült... Először csodálták milyen szépen száll... Azután tudták... Majd tudomásul vették... Egyszer aztán dacból szembe fordult a széllel... Vergődött, esetlen lett mozgása... S bár tudta ez nem az ő útja, mégis megmaradt az a madárka, aki oly simán repült a szél mentén..."


07:21 / Kál

Blogbejegyzés

2017.10.23.

...egy biztos. Hatvanegy évvel ezelőtt, egy olyan nép vívott harcot függetlenségéért, amely lelkében mindig is szárnyalt... Olyan emberek önállósodási vágya lett vas-lánctalpakkal a sárba taposva, amely a vén kontinens, büszke társadalma volt... Mindez az önkény, zsarnokság és a rettenet égisze alatt... Segélykiáltásuk, akarva meg nem hallván... Csak egy dolgot kell ma tennünk: tisztelettel és csendben emlékeznünk... 


05:11 / Budapest 

Blogbejegyzés

2017.10.10.

...egy biztos. Hatvanegy évvel ezelőtt, egy olyan nép vívott harcot függetlenségéért, amely lelkében mindig is szárnyalt... Olyan emberek önállósodási vágya lett vas-lánctalpakkal a sárba taposva, amely a vén kontinens, büszke társadalma volt... Mindez az önkény, zsarnokság és a rettenet égisze alatt... Segélykiáltásuk, akarva meg nem hallván... Csak egy dolgot kell ma tennünk: tisztelettel és csendben emlékeznünk...


08:48 / Kál 


Blogbejegyzés

2017.05.31.

Lassan két hónap telik el azóta, hogy megváltam a személyes fiókomtól... Nem bántam meg... Nem vesztek semmit... Badarság lenne arra biztatnom benneteket, tegyetek ti is így. Nem is teszem... Hiszen akkor ezt sem olvashatjátok. Nekem itt van ez az oldal... Nektek kezetekben a lehetőség... A szelektálás eszköze. Azt gondolom lehetek őszinte veletek... Igen, nyugodtan lehet kényszeredett "jó reggelt,hoztam finom kávét" posztok; keseredett önigazoló, sértődésbe menekülő, jól odamondom kiírások; azt gondolom milyen hasznosat osztok meg jellegű tartalmak nélkül élni... Sokan írtak már arról, mennyi időnket veszi el a kék óriás. Igen, megerősíthetem... De mindenki választhat... És ez a szép az egészben... Én döntöttem... De azért remélem, ennek ellenére, szívesen olvastok... És ha esetleg valaki, bántónak venné szavaim, ne tegye... Hisz sokszínűségünktől szép a világ... Még ez a csalárd, képmutató, "mega" szörny is, aminek Facebook a neve...


10:35 / Kál


 


Blogbejegyzés

2017.05.18. 

Egyszer egy közeli ismerősöm azt mondta nekem: nem szívesen olvas tőlem, mert írásaim tele vannak fájdalommal. Biztosan van benne valami... Hisz minden érzelmünk alapja a fájdalom. Gyötrődést okozunk annak, aki a világra hoz és első sírásunk is a biztonságot adó anyaméhtől való elszakadás miatt tör ránk, ami az ismeretlenbe való megérkezés kínja. Gondoljuk el, mennyi gyötrelem, sínylődés kíséri életünk minden szakaszát és valahogy a szerelem is egyfajta sajgás, szívünk nyilallása. Én, aki meglehetősen elfogultan tekintek a belőlem kikívánkozó textusokra, mit is reagálhatnék az első sorokban említett "vádakra"? Igaz... Néha úgy érzem, jó ha fáj... Sokkal, de sokkal gyönyörűbb verse, írások kerülnek ki kezeim alól, ha boldogságot nélkülöz a szív... Ha átitat a szenvedés... És itt segít a minden rezdülésre érzékeny empátiám... 

S higgyétek el: minden tekintetben teljes az életem. Boldog embernek érzem magam.

Való igaz, visszatekintve régi alkotásaimra, sokszor visszaköszön a magány, a szenvedés és az elsuttogott sóhajok. Nem is tagadom... Nem is tudnám... Nem is akarom... Akik szeretnek és szerettek egykor, azok most is remegő boldogsággal vagy megáltalkodott gyűlölettel viseltetnek irántam. Egy tőről fakadó érzelmekkel... Jó ez így... Körülölel ez is... Akárcsak a késő esti zajok, amik beszűrődnek a nyitott ablakon át... Mindet, hálálkodó szónak veszem... Csak így, önmagamtól.


 22:10 / Kál

Blogarchívum

( Csak két bejegyzést hoztam át régről, 2008. és 2011. keltezéssel...  Előretekintek... Csak előre... )

Blogbejegyzés

2008.

Michael Moore - SICKO című filmje után nehéz megszólalni.Hogy az "amerikai álom" -e formája nálunk is megvalósul,abba jobb bele sem gondolni!A film elgondolkodtat és új megvilágításba helyez sok mindent,embertársainkról,világunkról.Ennek kontrasztjában épp nyomják a reklámot a háttérben,mögöttem a tévében.Új egészségbiztosítási törvény...Remélem nem így lesz,remélem nem hagyjuk...

Blogbejegyzés

2011.

Csendben indulok. A hajnal egy kakasszóval fogad. A sötét aszfalt újra fehér ruhát öltött, unottan csillog tetjén a jég. Megcsúszom. Ez nem is rossz. Most már nekifutásból próbálom, csúszom az állomás felé. A telihold fénye lágyan taszigál, utam lassan véget ér. A pályaudvar most is üres, a kusza tujákat cirógatja a szél, amik halk zizegéssel tűrik. Nincs kinek jó reggelt köszönni, a zizegés is szűnik, csend van.Jön a vonat. 


©Mikó Zsolt - 2011-2019