Elmondom 
Így élem meg...

/ Blog /

Legfrissebb:

Blogbejegyzés

2018.04.26.

Egy valaha volt közösségi profil emlékére...Több mint egy éve, hogy felfüggesztett állapotban van egykori személyes profilom, Zsolt Mikó néven... Egykori ismerőseim még láthatják a listájukban... Tíz, tizenkét nap múlva ezen felfüggesztett fiók, végleg eltűnik, végérvényesen törlődik a közösségi oldalról... Csak itt találtok rám, csak itt értesülhettek az aktuális írásaimról, de ide töltöm fel a megosztásra szánt családi fényképeket is... Mint ahogyan az elmúlt egy évben, már így történt... Való igaz, nem köszöntenek annyian - mivel nem tolja senki arcába a Facebook a születésnapom -, de megkímélem magam az ostoba módon terjesztett álhírektől és minden sok egyéb bosszantó dologtól... Nekem nagyon megfelel így...Sokkal teljesebb az életem...Ezzel egyetemben oldalam bemutatkozó szlogenjét is átírtam:Mikó Zsolt költő, író, Mikó Zsolt az ember, családapa, férj, aki ugyanaz, mégis kicsit más, mint az átlag... ( És ez a különbség kizárólag a saját irodalmi megnyilatkozásaim vonatkozásában értendő...) Itt a Facebook -on, személyes és alkotói profilom szerepét, egybevonva hivatott betölteni jelen oldal. Csak ez és semmi más...Mindenkinek köszönöm, aki ezután is velem tart...


16:09 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.04.06.

Egy tegnapi beszélgetés kapcsán felmerült az a feltevés, miszerint a jó képességű emberek elhagyják az országot és csak a "selejtje" marad itt... Nos, ezzel messzemenőkig nem értek egyet... Véleményem szerint ez az általánosítás sértő azokra nézve, akik mint én, úgy gondolják, gondoljuk, itt a mi hazánk, itt szeretünk élni békében, biztonságban... Itt viseljük a néha torz magyar igazságot, itt sírunk nevetve saját nyomorúságunkon... De itt gondolkodhatunk magyarul, itt taníthatjuk édes anyanyelvünkre gyermekeinket, itt élhetjük meg igazán álmainkat, ismerős hazai ízek, érzések, hagyományok közt... Itt lehetünk csak igazán magyarok...Aki nem ezt választja, tiszteletben tartom; csak azután ne sírjon senki, hogy elveszünk..."... A nagy világon e kívülNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell."


03:49 / Hatvan 

Blogbejegyzés

2018.03.09.

Az élet a hagyományok tisztelete... Az értékrendünk utat mutat. A család, apa, anya és gyermek, fiú vagy lány, fiúk vagy lányok... Megvetem a liberalista eszmeiséget, a nemsemleges nevelést, az azonos nemi identitású emberi kapcsolatokat! Vállalom véleményem, miszerint a klasszikus családmodell szentsége elvitathatalan... Az Isten megalkotta a férfit és a nőt s nem "egyebeket"... Megteremtette világunk csodáját a születést, amibe mi gyarló emberek, most bele akarunk avatkozni... Nem fog sikerülni! Vagy megmaradunk esendő halandóknak kik tisztességben, méltóságban, nem kifordult emberi mivoltunkban élünk, vagy idő előtt, korcs, kifacsart, aberrált elgondolásainkkal együtt, pusztulunk! Ha borzasztóan hangzik, nézzünk körül...Ne hagyjuk! Nem hagyhatjuk!


07:09 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.02.25.

Tudom, mindenkinek van egy kedves története a régmúltból... Kicsiny falumban, ahol élek, egészen kisgyermekkorom óta működik egy cukrászda, amiben még egyszer sem csalódtam... Annak idején két forintért vettük a fagyit, ami igazi főzött fagylalt volt és az évtizedek alatt sem vesztett minőségéből. Azonban az igazi ínyencségek a sütik... A franciakrémesük... Ha tapasztaltatok már gyönyört, ahogyan a lágy karamell szétmállik a szájban és a mindig friss tejszínhabos csodát hozzá kanalazod, az pont olyan lehet... Az Ekler-fánk csokoládés krémje, mennyei, éppen annyira édes és annyira könnyű, mint hűsítő nyári szellő, forróság idején... Az Eszterházy szeletről csak szuperlatívuszokban érdemes szólni, a Rákóczi-túrós pedig édes vétek, melyet titokban követünk el... Igazi gyermekkori élmény, újratöltve...Így vallottam egyszer, lakóhelyemről: "Falun élek... Szeretem a csendet, az utcai “néptelenséget", szeretem a megszokott, régi ismeretséget... Szeretem, hogy a néni kendőzetlen bámul s kérdi másikától: ki lehet ez, ki fia borjától? Szeretem azt, hogy sétálva tevéled, mehetünk arra, ki senki nem téved... Szeretem a határt, szeretem a mezsgyét, szeretem azt, hogy az eső utáni zápor bont illat-szelencét... Szeretek itt, hisz itt otthonom lészen és szeretek elveszni a világtól itt, egészen..." Ki kell egészítenem: hisz kedvenc ízeim is itt tartanak, mint reményem...


13:16 / Kál 

Blogbejegyzés 

2018.02.23. 

Egy nagyon megtisztelő, ám felettébb szomorú megkeresést kaptam egyik kedves olvasómtól! Elveszítette fiát és arra kért, írjak neki e tragédia okán, egy nyolcsoros verset, idézem: "...úgy érzem az Ön verse tudná kifejezni a fájdalmamat."Ennél elismerőbb dolog az írói munkásságom során, talán még nem is ért... Felér minden kitüntetéssel és díjjal, amiért más hozzám hasonlóak ácsingóznak... Az olvasóm kérte, hogy most ne említsem a nevét, amit teljes mértékben tiszteletben tartok! Gyermekes szülőként, mélyen együtt érzek vele, innen is sok erőt, kitartást kívánok gyászában! A verset természetesen megírtam... A honlapomon, majd hamarosan olvashatjátok...Egy ekkora trauma, még nem érintettként is mély nyomot hagy az emberben... Akaratlanul is belegondoljuk magunkat ebbe a helyzetbe és már akkor kiráz a hideg... Őszinte leszek: a vers megírása közben hangosan sírtam... Csak bízhatunk abban, hogy az Isten, nem akaszt ekkora terhet a nyakunkba és nem kell átélnünk a legszörnyűbbet, amit saját vérünk elvesztése okoz...Úgy gondoltam, a bennem dúló érzelmeket, mindenképp megosztom veletek... Vigyázzunk egymásra, míg lehet...Minden bánatot lebontó szeretettel...


11:06 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.21.

Éves évfordulója van, a magyarországi diákokat ért, súlyos veronai tragédiának... Emlékezzünk...Amikor a szavak csupasz eszközök már...Tizenhat...Tizenhat lélek, tizenhat szív... Elviselhetetlen fájdalom ahogyan néz... Egy fényképről - egy féltve őrzött régi játék mellől a megsárgult papíron -, egy emlék előkotort homály képzeletén, még mindig a szemük előtt... Apadni nem akaró könnyek, fakadni már nem tudó silány öröm, búcsúzó már minden pillanat, zúzón nyilalló kín, mint leszakadó köröm... Elveszett a fény az óriás sötét szép felén, nem vár senkit már soha, számtalan reménnyel telt, gyermekeik helyén... Tizenhat megszakadó, meglett emberi lét, megannyi szempár mik nem tudtak elbúcsúzni még... Sír az idő, az órán a mutató s retten az összes megbújt perc és soron következő... Tizenhat ellobbanó láng, tizenhat égő kezdőbetű.


20:01 / Kál 

Blogbejegyzés 

2018.01.14. 


Mivel nem mehet el a világ a másképpen gondolkodók mellett, lassan világossá válik, a Logan Paul -ok sorsára jutunk... 


8:31 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.13.

Nem azért csak fehéren fekete, mert nem tudnám színesebbre... A csillogás a sorok között van... Nem azért tiszta és sok helyen üres, mert nem tölthetném fel minden "világi" jóval... A tartalmat a betűk hálójában és szívedben keresd! Nem azért áldoztam rá annyit, hogy árva szigetként álljon, a körülvevő multikulturális mocsokban... Hanem pedig azért, ha eljöttök, már ne legyen több kérdés... Ez honlapom, minden és mindenem... Élet, halál, szerelem... Várlak...


08:43 / Kál 

Blogbejegyzés

2018.01.01.

Ismét elérkezett… Mit hoz számunkra a most születő esztendő? Reméljük csendességet, megnyugvást, erőszakmentes, békés nappalokat egy olyan világban, amibe a szenvedés, már belopta magát a hétköznapjainkba…


14:01 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.12.23.

Nagyon szeretem az ünnepre való készülődést… A konyhában ilyenkor meghatározott feladatok vannak, a nejemé a töltött káposzta főzés és a sütemények, én pedig a halászlé elkészítésében jeleskedem… A mai napon ez idáig még soha nem készített finomsággal lepett meg kedvesem, ami azonnal és kitörölhetetlenül belopta magát szívembe… Holnap szenteste, majd Karácsony első és második napja, talán elnézitek nekem, ha játékos, kedveskedő versemmel idézem ide, délutáni gasztronómiai élményem... ☺🎄 


Mikó Zsolt - Apró óda a flódnihoz... 


Ó, te ízgyönyör almás-diós-lekváros-mákos álmodása, 

mennyei élvezet vagy, a készülődő ünnep ék állomása, 

mely mellett most már gyakran meg-megállék, 

időzék,drága párom alkotá, Isten után, neve lészen dicsőség... 


20:01 / Kál

Blogbejegyzés

2017.12.23.

Hiába pompa, csillogás, a legpazarabb, fénylő éj is tud sötét maradni… Mint ahogy az Éntől hemzsegő szerelem sem fog, ösztöncsók által fulladni… Hisz a Karácsony is csak est, ha nincs érinthető kéz… Úgy életünk csupán csak bűn, ha magányunk, a napjainkat betöltő egész...


07:19 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.12.08.

Valahogy régen minden jobb volt... Egy magamfajta tollforgató kézzel írott levélben tudathatta, szíve hölgye felé táplált érzéseit... Varázsa volt egy elmúlt korszak szépséges formájának, amit ma ilyenformán vetnék papírra:Mikó Zsolt - Elképzelt levél a kedvesnek...( részlet )...a szenzitív szenvedélyesség forró és égető poklát birtoklom, ami néha ilyen cselekedetre sarkall, mint a mostani... Ha létezik végzet, az Ön személye biztosan ezt jelentené számomra… Nem tudom mi ez, de mikor először megláttam, mégis értettem… Az érzékisége annyira átsüt testem felé, hogy szinte bőrömön érzem vibrálását… Én ilyenképp fogalmaznék: alázattal hagynám, mit hagynám, követelném, hogy “megmérgezze" életem… Remélem nem bántom meg metsző őszinteségemmel, higgye el, távol áll tőlem… Szentimentalizmusom Vronszkij korát idézi, a pusztító vágyódást… Ön gyönyörű… Én esetlen… Kósza sorokban álló szavaim, már kevesek… De úgy éreztem, ezt el kell mondanom… Így visszaolvasva nem is tudom, el merjem e küldeni… Bízom benne megérti s nem veszi többnek, mint egy őszinte, ám mégis súlytalan vallomás… És lehet nem több, mint bohókás, költői ájtatosság részemről, mégis olyan, mint kamaszkorom legszebb nyara… Remegő, várakozással teli… Zavarba hozni nem szeretném, nem is várom, hogy válaszoljon, csak szerettem volna ha tudja… Vegye ezt kérem, egy letűnt kor, kézzel írott levelének, amikor még világunk nem volt ilyen sivár és valódi, igaz érzelmeink megfogalmazódva hányódtak a papíron… Dobja ki, vagy raktározza el szívében… Önre bízom...


18:19 / Kál 

Blogbejegyzés

2017.11.27.

Sokféleképpen alakulhat sorsunk... A legfontosabb, hogy akármi is történik, soha ne veszítsük el identitásunk s hangunk eredetiségét... A minap közzétett versemhez írt hozzászólásom gondolatát idézem, ma reggeli napindítóként:"Egy madárka mindig a szél mentén repült... Először csodálták milyen szépen száll... Azután tudták... Majd tudomásul vették... Egyszer aztán dacból szembe fordult a széllel... Vergődött, esetlen lett mozgása... S bár tudta ez nem az ő útja, mégis megmaradt az a madárka, aki oly simán repült a szél mentén..."


07:21 / Kál

Blogbejegyzés

2017.10.23.

...egy biztos. Hatvanegy évvel ezelőtt, egy olyan nép vívott harcot függetlenségéért, amely lelkében mindig is szárnyalt... Olyan emberek önállósodási vágya lett vas-lánctalpakkal a sárba taposva, amely a vén kontinens, büszke társadalma volt... Mindez az önkény, zsarnokság és a rettenet égisze alatt... Segélykiáltásuk, akarva meg nem hallván... Csak egy dolgot kell ma tennünk: tisztelettel és csendben emlékeznünk... 


05:11 / Budapest 

Blogbejegyzés

2017.10.10.

...egy biztos. Hatvanegy évvel ezelőtt, egy olyan nép vívott harcot függetlenségéért, amely lelkében mindig is szárnyalt... Olyan emberek önállósodási vágya lett vas-lánctalpakkal a sárba taposva, amely a vén kontinens, büszke társadalma volt... Mindez az önkény, zsarnokság és a rettenet égisze alatt... Segélykiáltásuk, akarva meg nem hallván... Csak egy dolgot kell ma tennünk: tisztelettel és csendben emlékeznünk...


08:48 / Kál 


Blogbejegyzés

2017.05.31.

Lassan két hónap telik el azóta, hogy megváltam a személyes fiókomtól... Nem bántam meg... Nem vesztek semmit... Badarság lenne arra biztatnom benneteket, tegyetek ti is így. Nem is teszem... Hiszen akkor ezt sem olvashatjátok. Nekem itt van ez az oldal... Nektek kezetekben a lehetőség... A szelektálás eszköze. Azt gondolom lehetek őszinte veletek... Igen, nyugodtan lehet kényszeredett "jó reggelt,hoztam finom kávét" posztok; keseredett önigazoló, sértődésbe menekülő, jól odamondom kiírások; azt gondolom milyen hasznosat osztok meg jellegű tartalmak nélkül élni... Sokan írtak már arról, mennyi időnket veszi el a kék óriás. Igen, megerősíthetem... De mindenki választhat... És ez a szép az egészben... Én döntöttem... De azért remélem, ennek ellenére, szívesen olvastok... És ha esetleg valaki, bántónak venné szavaim, ne tegye... Hisz sokszínűségünktől szép a világ... Még ez a csalárd, képmutató, "mega" szörny is, aminek Facebook a neve...


10:35 / Kál


 


Blogbejegyzés

2017.05.18. 

Egyszer egy közeli ismerősöm azt mondta nekem: nem szívesen olvas tőlem, mert írásaim tele vannak fájdalommal. Biztosan van benne valami... Hisz minden érzelmünk alapja a fájdalom. Gyötrődést okozunk annak, aki a világra hoz és első sírásunk is a biztonságot adó anyaméhtől való elszakadás miatt tör ránk, ami az ismeretlenbe való megérkezés kínja. Gondoljuk el, mennyi gyötrelem, sínylődés kíséri életünk minden szakaszát és valahogy a szerelem is egyfajta sajgás, szívünk nyilallása. Én, aki meglehetősen elfogultan tekintek a belőlem kikívánkozó textusokra, mit is reagálhatnék az első sorokban említett "vádakra"? Igaz... Néha úgy érzem, jó ha fáj... Sokkal, de sokkal gyönyörűbb verse, írások kerülnek ki kezeim alól, ha boldogságot nélkülöz a szív... Ha átitat a szenvedés... És itt segít a minden rezdülésre érzékeny empátiám... 

S higgyétek el: minden tekintetben teljes az életem. Boldog embernek érzem magam.

Való igaz, visszatekintve régi alkotásaimra, sokszor visszaköszön a magány, a szenvedés és az elsuttogott sóhajok. Nem is tagadom... Nem is tudnám... Nem is akarom... Akik szeretnek és szerettek egykor, azok most is remegő boldogsággal vagy megáltalkodott gyűlölettel viseltetnek irántam. Egy tőről fakadó érzelmekkel... Jó ez így... Körülölel ez is... Akárcsak a késő esti zajok, amik beszűrődnek a nyitott ablakon át... Mindet, hálálkodó szónak veszem... Csak így, önmagamtól.


 22:10 / Kál

Blogarchívum

 

( Csak két bejegyzést hoztam át régről, 2008. és 2011. keltezéssel...  Előretekintek... Csak előre... )

Blogbejegyzés

2008.

Michael Moore - SICKO című filmje után nehéz megszólalni.Hogy az "amerikai álom" -e formája nálunk is megvalósul,abba jobb bele sem gondolni!A film elgondolkodtat és új megvilágításba helyez sok mindent,embertársainkról,világunkról.Ennek kontrasztjában épp nyomják a reklámot a háttérben,mögöttem a tévében.Új egészségbiztosítási törvény...Remélem nem így lesz,remélem nem hagyjuk...

Blogbejegyzés

2011.

Csendben indulok. A hajnal egy kakasszóval fogad. A sötét aszfalt újra fehér ruhát öltött, unottan csillog tetjén a jég. Megcsúszom. Ez nem is rossz. Most már nekifutásból próbálom, csúszom az állomás felé. A telihold fénye lágyan taszigál, utam lassan véget ér. A pályaudvar most is üres, a kusza tujákat cirógatja a szél, amik halk zizegéssel tűrik. Nincs kinek jó reggelt köszönni, a zizegés is szűnik, csend van.Jön a vonat.