Lehetne...

A rosszindulat maszkját eldobhatnánk végre, 

gonoszságunk átkát cserélhetnénk szépre, 

igaz emberségre, felragyogó fényre, 

szavak köldökévé font igaz erényre, 

miből táplálkozik valamennyi lélek,

Köszönet...

Ékes szavaitok gyöngyök, mint 

lánc szakad és szétgurulnak, 

összegyűjtöm, ha darabonként

His verbis ( Ezekkel a szavakkal)

Szertelen, émelygő zuhanás során 

Zajong, erősen jajong a szív, 

Erőtlen szél, mint szárnyain dobál.

Jelenünk

Rőt és sötét diadalív áll, napkeleten, nyugaton, 

mondom ám: vér és mocsok. Világunk falán 

torzult mosoly; mindenki szép, boldog bigott, 

miközben ömlik a szenny végtelen vonalon,

Nézd meg velem...

Nézd meg velem a tengert, 

látod ezernyi hullámát? 

...hogy jelent ez sok millió embert, 

kik nem értik egymás vágyát?

In aeternum

Szünetjel vagyok a kottában, egy dalban, 

kis fuvallat, szellő, fázós zaj-zivatarban, 

kicsiny pont a metsző, hűs élet vizén,

Görbe tükör

Írhatnék verset, igen olyan mait, 

Beleadnom se kéne apait-anyait, 

Kiszámított sorok, kis trágár száj, 

Látom ezt ma sokat, iksznél-ipszilonnál.

Tűz

Bocsánatot sír a köd és a hajnali szürkület, 

hisz nem bántanálak sosem, ám a kelő 

virág is megszenvedi földje száraz, fülledt, 

nedvtelen magját, ha tűzi a nap és égő

Az idő homokszemei

Az idő homokszemei zuhannak: 

Megállt a perc, mert megállni vélem? 

A homokszemek sziklák, és a sziklákból ár 

zúdul, elsöpör, porrá zúz nélküled.

Óda

Szemhéjam mögé bújt egy árva elhagyott 

könnycsepp, s szemem üregében vájkált, 

magához hasonlót keresett ott, szaggatott 

ordítással hívván; míg egyedül kelt át 

álmaim tengerén. Majd szememből kifordulva, 

lassan lefolyt arcomon, siratva 

a bút, a magányt, a hűvösen múló időt, 

és mint futó őz, ha csak megriadva 

tör bozótban, s nem látná, ha megszorulna 

lábán a hurok; mert elhagyná az erdőt.

Vallomás

Lassan vihart hoz a nyár est. Dideregve 

bámulom, hogyan hintáznak, 

szomorú felhőket firkálnak 

fel az égre, üres helyeket keresve,

Te voltál?

Csak egy volt nekem, ki rám hagyott, 

minden suttogásomat ordította; 

Szerettem volna elérni - távol a világtól -, 

édes ajkait csókolva, messze a számtól; 

A sűrű szenvedélytől, vágyva

Elmondom...

Minden változásban van valami jó; 

Hisz virágok nyílnak ha elolvad a hó, 

Eső-illat terjed vad zivatar nyomán, 

Remény csillan a szív csalódása után. 

Új szavakat vonz a némaság,

Várat épít...

Várat épít nekünk a rút halál, 

melyhez egy döbbent percben 

mindenki utat s nyílt kaput talál, 

fekete leplével teríti a kőfal falát,

Proximus sum egomet mihi ( Önmagamhoz állok a legközelebb)

Szép csöndben megbújt a hang, 

amely volt angyal meg varangy; 

kérkedni mit sem ér, ha nincs mögötte zaj,

Két óhaj...

Rég álmodom arról, hogy híres költő leszek, 

Ne magamért, csak verseimért szeressenek, 

Percekért, órákért, miket így, önzetlenül adok, 

Ahogy épp elődeim tudták, a múltbéli nagyok.

Praeceps cipitis ( Hanyatló )

Négysorosak az életről VIII. 


Megfelelni a kornak; most vagy soha!

Sine dubio

Négysorosak az életről VII.


Adtam már eleget, s mit kaptam érte?

Illusorius

Új, tintaszáradótlan...


Jó lenne eldönteni végre, hol a vég és mi a kezdet,

Miután...

Letűnt a fénytelen és feneketlen, 

Lázas szolid képzeletben, 

Hol szárnyatlan fellegekben, 

ezer s ezer kiáltás, 

ezer s ezer kiáltás.

View more