Back to the list

Az éjjel itt ragadt 

Édes múzsámtól homlokomra csók,

Álom, mely kora reggel sem tűnne,

Veled bóklásztam a szenvedély egén, csók

csattant, s neved ajkaimra égett; büntet.


Elmélázott, bárgyú idő, talán ha megállnál,

Megsejteném végre a szót, a hozzád méltót,

S kevés levegővel hörögném, érzelmeim szárnyán

lökném feléd: vedd le szívemről a béklyót.

Nézd, nem vagyok már lassan sem élő, sem holt,

Elsírtam szívem zenéjét, melyet a lusta hold

az éjjeli égre tapaszt. Lesírja rád

a hajnallal leszálló nyálka: nézd szenvedek.

Szánj meg, dobj csókot, megtiport lelkemet

fogadd mellkasodba, ez lészen sírja hát...


©2018. Mikó Zsolt