Back to the list

Az idő homokszemei

Az idő homokszemei zuhannak: 

Megállt a perc, mert megállni vélem? 

A homokszemek sziklák, és a sziklákból ár 

zúdul, elsöpör, porrá zúz nélküled.



És vágyom arra a percre, 

Mikor nektár zamatú csókod ízlelhetem, 

Ölelhetlek, de soha nem elég. Izzó parazsat ölelni 

lehet-e? Kioltja lelkem, mint víz a tüzet. 


Hallod a hangom? Miért nem felelsz? 

Sikíts lágyan csengő hangoddal. 

Sikíts úgy, hogy halljam. 

Vagy csak szívem fájdalmáért teszed? 


Víz vagyok, zuhanok alá a mélybe, 

Cseppként érzem gyötrelmét, a köveken 

leérkező, széthulló testemnek. Lehet ez? 

Nélküled üres a világ, csak hideg szél lengedez.