Back to the list

Hajnali magány 

Hajnali esővel hullnak rám megőrzött szavaid,

bánatom sírt ás és felel minden válaszának

a belé-dobott föld, mi takar, s bíbor szín tavaid

nedvessége old fel, fák sarjai támaszának.



Most minden oly szomorú, és halott mi él,

a sötétlő szürkület elbocsátó igét küld

elengedő, baljós, bús történetet mesél,

a régről, s megtisztító révülettel békül.


Csak hallgatom, mert szólni nem enged

a homály foszlányokba tűnt táj és benned

éled újra vágyam,


Ha tudnám, rég áttáplálnám e hajnalom

éjjelén az összes bűnt, mi mar, s nagyon

betegítő lázam. 


©2018. Mikó Zsolt