Back to the list

Jelenünk

Rőt és sötét diadalív áll, napkeleten, nyugaton, 

mondom ám: vér és mocsok. Világunk falán 

torzult mosoly; mindenki szép, boldog bigott, 

miközben ömlik a szenny végtelen vonalon,


s a készpénzen vett rettegő nyugalom. 


Víg és kokott mesterségnek áll a világ, mit 

elont a poshadó bűz, mint rothadó álmok szaga. 

Ostobán kér és konok megszállással vihog a szó, 

mint egy ócska kurtizán az ártatlanság okán, 

fehér leple szén és korom. És az élet, mint 

Pilátus szól: kezeimet mosom. Rőt és sötét... 

Vér és mocsok.