Back to the list

Második óda 

Az est itt ért, búsan, szomorún,

és már oly rég volt, már feledtem,

hogy álmaim szövődtek, mi lesz koszorúm;

feledtem a magányt a sós könnyeket, szedtem

szív mélyéről kusza gyökereket.

Itt ülök, rám száll a sötét, még

próbálom keresni szemed értelmét.

Az, ki nem hagy nyugodni, száradjon. Ha ég

tested a láztól, hűsítő cövekeket

verjenek köréd, és tátogják velem neved e bársony kelmét.



Bántottalak. Halk neszét szívem nem hallotta,

halk hangodat fülem nem értette.

Az gyötörjön, mi téged gyötör; mert ellopta

szerelmemet a vágy, mellyel kívántalak. Miért tette?

Nem tudom. Már csak gondolatban simítom

végig arcod, szemed szemem mélyén

már csak képzeletben kutat,

gyöngyház törékeny tested még félénk,

remegő kézzel érintem. Ha halkan sikítom

fájdalmam olyan ez; holt idő, mit álló óra mutat.


Most magad vagy. Oly elhagyott lehetsz.

Riadt szemedre teríteném remegő kezem fátylát,

te azt mondtad, már nem ugyanúgy szeretsz;

és belém vájta körmét a bú, s tövises gátját

a szenvedés. Bocsáss meg nekem mindazért,

amit tettem! Ha tettem is, már elmúlt.

Üres, sötét folt lett lelkem, és haloványan

izzik a parázs, a szertefoszló, szétdúlt

rakást már nem rakja össze a kéz, alélt

kába fej vezette test lettem, s oda vágyam.


De már szűnik a fájdalom, a boldog emlékek

lassan hűs, hideg képekké fakulnak,

az önfeledt mosoly torz vigyorba fullad; képek,

melyek nemrég még könnyeztek, eluntak,

szín nélküliek lettek ma már.

Csak néha vesz elő a vágy, hogy nézzelek,

csak néha tör rám, hogy érintselek.

Csendben szökik szívemből a kéj. Ha féltelek,

már erősebb a szánalom, és kár,

hogy lekoptak szívem béklyói, mik lincselnek.


Csak azt mondom, mit tudtunk:

a szerelemnél erősebb a gyűlölet,

és gyűlöltelek, míg magamat szerettem...

Csak azt mondom, hogy szeretlek, de bűvölet

volt, mit mágus dobott ránk akkor,

és nem hagyta, hogy igazán értselek.

És megnémított, hogy ne halljalak,

befogta a szám, hogy ne kérhesselek;

eltűnt világ volt, mint csendes vackor

mélyén el-elmúló képzeletbeli szavak.


 ©2018. Mikó Zsolt