Back to the list

Miért? 

Most nekem szánt a sors vagy mégsem, kérdem, 

s bár ostobának tűnhet a szó: hiányzol, 

kecses hazugságod értem, igen, én is néha féltem 

szembenézni vele, nem hozzám tartozol. 



Elbódított minden, mi kettőnk dalát súgta, 

Elcsábított képzeltbeli szemed, mégis most sírok, 

megtört a világ, el nem mondható fájdalom rúgja, 

tapossa lelkem, mint rút, alattomos gyilok. 


Pedig még most is akarom, s ha régi életemre 

nézek, miért nem volt előbb, hogy születtem, 

akkor talán enyém lettél volna és nem félelemre 

adott volna okot korunk, a múltat feledten. 


Elakad, csuklik hangom, mondd, mi tette ezt 

velünk? Milyen csalárd, átejtő, hiú remény 

keltette tüzünk? S ha éltette, most miért oltja ezt? 

Forró nyárból, otromba, zord, hideg tél lett. Kemény 


fagy jő, szívünk, testünk poklát fagyasztó, 

de nem tud lehaladni végig, gyógyírt tapasztó 

lesz a tudat, hogy éltünk vágyunk szerint, 


megszépítő emlékeket hoz a halovány esély, 

hogy tűnt életünkben újra élünk és mesél 

láng tűzről az éj, s egymáséi leszünk megint.


©2018. Mikó Zsolt