Mikó Zsolt - Csak egyszer...

Csak egyszer szeretnél úgy, ahogyan én téged, 

 Lennél vértől vörös kötél, mely húsomba tépett, 

 Forró lúg, sav, mi szüntelen elmémbe mar, 

 S megtudnád azt, milyen ha test, folyton akar! 

Csak egyszer éreznéd már, érted mi vágy eped, 

 Hallod hangom, de a sötétben, nem látsz engemet, 

 Keresel még, ám öledben, a remény hal velem, 

 Tűnik, mint felkelő Nap fénye, borús reggelen! 

Mit akarsz? Mit vársz? Miért nem mondod nekem: 

 Ne menj, hisz szeretlek, de perced átkozott legyen, 

 Mikor tavaszt vártál, úgy kívántad a nyárt, 

Hogy megrettent tőle szád, mi csókomra várt!