Back to the list

Mikó Zsolt - Facit indignatio versum

Élveztem szájtól, lélek-homálytól, 

Feküdtem fűben, csillagfény-lesen, 

Elmúlt sok éj, védtelen, százszor, 

 Ám az éhezés vétke, itt maradt velem. 


 Kerestem óhajom, hűs levegőben, 

 Kutattam én, de nem találtam rá, 

 Voltam napfény, sűrű, bús erdőben, 

 A kiút, mely vélem elzáródott már. 


 Lettem volna vad, szelíd bőrben, 

 Félelem, mi soha nem hagy el, 

 Elkopó szél, múlhatatlan őszben, 

Az érintés súlya, távol s közel. 


 De csak ez vagyok, költő, bőszen, 

 büszke balgasággal sóhajtva fel: 

Istenem, mi végre jő belőlemi

ly sok dal s az ezt ölelő lepel?