Mikó Zsolt – Phrenesis

Nem elég a mámor, őrület kell, 

 Sejtek a letűnt mából, egy darabnyi hely 

a másik, józanságot eldobó perceiből, 

 Amikor öl az eltipró élvezet, 

Majd üresen hanyatlik alá és újabb 

 képzelet izgat, megkóstolni minden cseppet 

a gyönyör lédús origóján, gyöngy-erdeiből 

megjelölni minden fát, hol megkaptalak. 

 Az órák örökké múlnak, az idő halad, 

 S mi nem használtuk jól el, 

 a részegség kusza pillanatait, hol 

egymásba bolondulva feküdt két test 

és az értelem. Erre vágyom, parázna, 

 kirívó, vérbő áhítatra, hol nem fontos más, 

 csak test és szellem, nincs álca, 

tabu, sem szégyenlős mosoly, garázda 

mód használhatjuk pőre jelzőinket, 

 S az Úr, fentről reánk nézve, megkívánja 

immár, e fergeteg szerelmet látva!