Mikó Zsolt - Tűzért, tüzet...
Tűzért, tüzet adtam édes,
Csókért, a forró csókomat,
S ahogy búfeledten vágytam,
Parázs festette hiú bókomat.
Amint szánk, a másikért kiált,
És kéjelegve, sok bűnt akar,
Úgy testünk lét-hüvelyén már,
A szenvedély, hű lepelbe takar.
Sikíts te szajha, ribanc világ!
Üvöltsd el léha, rút tettemet!
S amikor újra felragyog a Nap,
A vétek legyen, mi eltemet!
Mert együtt így, két lélek sötét,
Egy akaratba fordul, mi szép,
Egy ölelés szakad szét kétfelé,
Felkapja szél és fújja, felénk!