Válogatás régi verseimből 

Mikó Zsolt - Te


Az elmúló zivatar reszkető fénye;
szemeid villanása felém,
A borult ég zengő bujkálása, zaja
hangod; legédesebb zeném.
Lenyugvó Nap sziluettje, üres égen,
búcsúzó nyár hűs éjjelén:
Te vagy.

Mardosó fájdalom a testben, kínzó
gyötrés, ha fog-szorítva rejtem,
Porcikáim sajgó csikorgása, baja;
ám mind enyém s nem felejtem.
Az enyhülés, az árnyék forróságban,
tűnő emlék, mit valaha szerettem:
Te vagy.

Elvétett lépésben a megbicsaklás,
elrontott ételben a hamis íz,
Megbánt, kimondott szavaimban a
betű, mint szomjazónak a víz.
Elveszett, majd megtalált tárgy,
az érzés mi átsegít; bízz:
Te vagy.

A tündöklés lázas szerelemben, élő
melegítő sugár, nagy telekben,
Tápláló étel, a kín éhínségkorban,
visszatért tudat dőre fejemben.
A meglelt, örök boldogság a mában;
legördülő könnyek a szememben:
Te vagy.
 
Mikó Zsolt - Te

Processing video...

 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! A versek utánközlése, csak szerzői engedéllyel!
Köszönetem jeléül:

©2024