Free cookie consent management tool by TermsFeed Policy Generator
Mesék néha léteznek 

Mikó Zsolt - "Mesés" jegyzet


Egyszer volt, hol nem volt, élt egy lélek… Csendes kis lélek volt, keveset beszélt, de úgy szeretett, ahogy kevés más lélek tudott… Nem volt szüksége a hangokra, mert némán is el tudta mondani érzéseit… Szárnyak nőttek kebelén, kettő is. A lélek boldog volt. Ám volt egy titka… Egy olyan nyom, amit a régmúlt szabott rá… Elvesztette a szárnyait… Nem hirtelen, oh nem. Apró szabdalások csúfították, amíg teljesen le nem esett… Megölte emlékeiben az okozót.
Ahogyan telt-múlt az idő, újra felerősödött… Szíve fölötti bal szárnyán, csúnya heg maradt, sőt a másikon is, de úgy érezte ismét repül, az egeket ostromolja… Mígnem egy napon, megint sebet kapott… Úgy hasított belé a porrá zúzott emlék, miként leírni kevés az emberi fájdalom… Írt, sírt, aztán beszélt… Sokszor elmondta bánatát, hitte, segít.
De mégsem szeretett volna mást, csak a régi, csendes boldogságát.
Mi lesz meséje vége? Talán ha nagyon figyelsz, megtudhatod…
 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! A versek utánközlése, csak szerzői engedéllyel!
Köszönetem jeléül, az írónak:

©Mikó Zsolt 2023