Free cookie consent management tool by TermsFeed Policy Generator
Szüntelenül 

Mikó Zsolt - Szüntelenül


Vagyunk és rohanunk immár az élet után,
Elfedve az álmot, elnézve hogyan fogy el
a vágy, mint kopik el most elbutulva, sután
minden mit a boldogság és az öröm hoz el,

Nevetünk, mégis sírni támad a torz kedv,
Könnyezünk, s gyakran a félelem kél
acél elménk fölé, és ahogyan a bús nedv
folyik, úgy lelkünkben üres szánalom él.

Elvágyunk messze, hol nem köszönt a tél,
Menekülnénk a fásult, kiégett lét elől,
Szétzúznánk dühödten a láncot,

mi gúzsba köt, nem enged, nem szakad el,
Futnánk, de már lábunk jelenti a sáncot,
Viharunk, melyben én-várunk, ledől.
 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! A versek utánközlése, csak szerzői engedéllyel!
Köszönetem jeléül, az írónak:

©Mikó Zsolt 2023