2023.03.11.
Szüntelenül
Mikó Zsolt - Szüntelenül
Vagyunk és rohanunk immár az élet után,
Elfedve az álmot, elnézve hogyan fogy el
a vágy, mint kopik el most elbutulva, sután
minden mit a boldogság és az öröm hoz el,
Nevetünk, mégis sírni támad a torz kedv,
Könnyezünk, s gyakran a félelem kél
acél elménk fölé, és ahogyan a bús nedv
folyik, úgy lelkünkben üres szánalom él.
Elvágyunk messze, hol nem köszönt a tél,
Menekülnénk a fásult, kiégett lét elől,
Szétzúznánk dühödten a láncot,
mi gúzsba köt, nem enged, nem szakad el,
Futnánk, de már lábunk jelenti a sáncot,
Viharunk, melyben én-várunk, ledől.