2023.01.07.
Az elmúlás könnyei...
Mikó Zsolt - A bárányfelhő halála
Remegőn fázott, az ég kék fázós leple mögött
a kis bárányfelhő, s csendes búval harmatpihék között,
fojtottan sírdogált, nézte a sűrű fellegeket,
amiért szomorú, ólom fájdalom fölötte körözött.
Sokáig remélt, és a szivárvány színekkel szállt,
mosolygott a napra, puha, nárcisz égen hált,
a csillogó holdfény betakarta és ringatta,
új napot, nap követett s ő kétségek közt rá várt.
Újra álmodta, a fénynek suhogó hangját,
vakító napsugár selymes, szárnyaló fátylát,
testével madarat takart, tollát melengette,
s fáradtan csodálta a Nap éjjeli, telt társát.
A kis bárányfelhő belefáradt a szerelembe,
mert hiába remélt, csak álmait kergette,
nem akart már létezni, így egyedül,
sírt, és lassan-lassan elfogyott a teste.