Free cookie consent management tool by TermsFeed Policy Generator
Anziksz-sorozat

Mikó Zsolt - Anziksz XIII.

(Hajnali magány)


Elmerengtem a fényen, mennyi mosolyt adhatna ez,
Ahogyan ültem, de álltam keményen az élet nemez,
egyszerű szürke dolgait, az üres hétköznapok
szótlan rengetegében, ebben tág-szűk berekben.
Előre néztem, mégis visszafordult elmém-agyam,
sürgött-forgott, majd felsejlett búsba-rendezetten,
mint amikor űz az idő, állandóan, lankadatlan,
s keresni vágyom, körülölelő köd szemekben.
Bűn a világ és meghalni kész, ám benn senyvedünk
szüntelen, de őrizzük még, bőszen, szakadatlan
a megbánást, a reményt, messze lüktető erekben,
amint megíratott!
 
 
 
 
 
Köszönetem jeléül, az írónak:

©Mikó Zsolt 2023