Free cookie consent management tool by TermsFeed Policy Generator
Válogatás régi verseimből 

Mikó Zsolt - Mint lehetne?


A sárguló idő fonnyadó napjai,
Mint csúszómászó kúsznak át testemen,
Lassanként minden színtelen,
Őrlő fogak közt gyötrődő rejtelem
Megigéz, s kétségek szörnyű hadával
Riaszt.

Magányosságom már érzéketlen percei,
Mint alantas férgek, pusztítanak.
Álmomban előttem lebegsz,
Kezemmel nem érlek el, s még
Próbálom, próbálom, még minden erőm
Elhagy.

Mit is tehetnék,hogy ne érezzem
Az őrlő fogak kattogását fejemben?
És mit is tehetnék az ellen,
Ha nem vagy itt. Tehetetlen
Vagyok.

Mert,

A sárguló idő fonnyadó napjai,
Mint csúszómászó kúsznak át testemen,
Lassanként minden színtelen,
Őrlő fogak közt gyötrődő rejtelem
Megigéz, s kétségek szörnyű hadával
Riaszt.

A félelem, a rettegés ma már
Mint a fagyott éjszakában pusztuló virág,
Olyan nekem, hideg és gyűlöletes,
És a holdbölcső vánkosába hiába zár,
Úgyis megöl, elpusztít a tűhegyes
Fagy.

A halál gondolata nem rémiszt,
Mint mást sújt, a hirtelen vég;
Csak azt szeretném, hogy így legyen:
Ha a szél ölelő karja visz
Megnyugszom, nem hallanám többé a zajt,
Őrlő fogak kattogását fejemben,
És nem lennék soha nélküled,

Majd
Rád szállhatnék, arcodra, hajadra,
S tudnám ha a lágy szél simogat,
Mindig veled lennék, de sohasem Veled,
Mindig veled és sohasem Nélküled.

Szeretlek.
 
 
 
 
 
Köszönetem jeléül, az írónak:

©Mikó Zsolt 2023