Írásaim 2024.06.
- +36305816777
- Kinizsi Pál krt. 9., Kál, Heves, 3350, HU
- mikozsolt@mikozsoltofficial.hu
"Fonal széjjeltörött tűn"
......
Mikó Zsolt - Tuam vicem doleo(Helyetted búsulok)
Meghallgatom
Talán csak a hajnalok teszik,
talán csak a homály;
Meghal a vágy, ha az óhaj
egyedül talál.
Talán csak az utolsó ölelés
fáj, talán csak a magány;
Visszatér, mint bús sóhaj,
élted alkonyán.
Talán csak a szavak bújnak
mellém, talán babám;
Elmondom neki akkor is:
őszön napfény valál.
2024.06.28.
......
Mikó Zsolt - Meghallgattatott...(Tűnődő) + "🎤 "
Meghallgatom
Fáradt nappalok üres halmain át,
Elképzeltem a halált,
Mint veszik oda a szeretett lét;
Hogyan tűnik tova az álmodás.
Láttam szörnyeket, vad rémeket,
Láttam odébb botorkáló csodát,
Testemet úszva vér habok közt,
Eltitkoló hangot;
Minden kínom okát.
De túlemelkedem majd innen,
Oda, ahol senki sem lát,
Nyújtom feléd utolsó perceim ezrét,
A megszázszorozott suttogást.
Látok életet, lángoló ragyogást,
Látom kezed, kezembe csúszni,
Testünket forró, kéj-mámorban úszni,
Felzengő harangot;
Fénylő boldogságunk nyomát.
2024.06.25.
......
Mikó Zsolt - Egymáshoz érve...(Mikor még...) + "🎤 "
Meghallgatom
Mikor még csak kezeidet fogtam
és elfújt mellőlem a szél,
Utánakaptam menten, riadtan
mert zaja suttogva arról beszél,
amit soha nem akartam
meghallani én.
Mikor még csak átöleltem ottan,
a lágyan szitáló vágy helyén,
Minél szorosabban fogtam;
nehogy kicsússzon szegény,
amit soha nem akartam
ismét érezni én.
Most, hogy már reménnyé fogyottan
áll mellettünk a megkopó hév,
Újra beléd-kapaszkodva rogytam
karjaid közé, mint felsejlő év
első üres óráiban szoktam
álmaim meglelni én.
Most, hogy már csak enyém vagy,
s így lángol szememben a fény,
Feledve mily az mikor a láng itthagy;
milyen mikor elhagyottan él
lelkem, hisz a tó vize sem fagy
nyár hőség idején.
2024.06.23.
......
Mikó Zsolt - Egyedül(Jajj a szív!) + "🎤 "
2024.06.22.
......
Mikó Zsolt - Annyi(Még...)
Annyi csók kell, mi elföldel,
Annyi kín, mi betakar,
Annyi vágy, amennyi fű zöldell,
Annyi szálló szó, amennyi avar.
Annyi szerelemben égés,
Annyi óvó-védő féltés,
Annyi vörös, az elpihenő égen,
Annyi fájdalom, amennyi szégyen.
Annyi értelem, amennyi fej,
Annyi kérdés, amennyi száj,
Annyi, de annyi édes csevej,
Annyi álom, amennyit Hold kaszál.
Annyi elmúlás, ahány már sok,
Annyi mosoly, mint valamennyi ok,
Annyi és annyi reményteli éj,
Kérj, s én megfogom kezed, ne félj!
2024.06.18.
......
Mikó Zsolt - Szerelemmozaik I.(Eső)
/Egy szenvedély igaz története/
Huszonegy körül lehettem, mikor megismertem őt, aki tizenhat. Túl voltam a katonaságon, számos szerelmen és csalódáson. Emlékszem, talán egy kósza, összeakadt pillantás volt a kezdet. Megragadott a szeme és ő látta benne e vonzalmat. Aztán mikor a diszkóban egymásra akadtunk, már nem voltak kérdések... Az asztalnál beszélgetve, hamar arra az elhatározásra jutottunk, sétálni indulunk. Igen, így ment ez régen. Esetlenül, de kézen fogva mentünk, szívünk közben egyre hevesebben vert! Hogy miről beszélgettünk? Már nem emlékszem, de talán sokszor semmiről... Elég volt a közelség, az izgalom és az egymásra vetett pillantás! Az orvosi rendelő beton lépcsőjén ültünk. Csókoltunk. Egy önfeledt pillanatban gyengéden széttártam a lábát, és a feszülő farmer közé fúrtam a csípőm. Rám nézett és gyengéden ellökött magától... - Bocsánat, elvesztettem a fejem! - szóltam, de láttam rajta nem neheztel. Zsongva, elindultunk, hazakísértem.
Akkoriban még nem volt vezetékes telefon minden háznál, mobil pláne nem, így napokkal később, nyilvános fülkéből hívtam a telefonszámukat! Torkomban szívem, gyomromban görcs. Az édesanyja vette fel. Enyhén remegő hangon kértem őt. - Séta, holnap délután?! Jó volt hallani a hangját. A szomszéd faluba indultunk, annak is a határában elterülő tisztásra, ahol állt egy hatalmas fa. Talán még a mai napig ott van! Annyira vágytam a közelségét, oly jó volt magunkra hagyottan az üres táj közepette, a lombkorona árnyékában! Ott és akkor történt, hogy ölelkezés közben, benyúltam a bugyijába... Éreztem az áhított nedvet, forróságot! - Nem vagy te, egy kicsit szemtelen?! - szólt nevetve, de a szeme elárulta. Máskor elváláskor, éjjeli randit beszéltünk meg. Ő is kiszökik, én is és találkozunk. Alig vártam a hajnali egy órát, szinte nem is aludtam addig. Amikor elérkezett az idő, csendben, halkan, hogy szüleim nem ébredjenek fel, kiosontam az ajtón. Már szemelt az eső. Bringával indultam el a falu másik végére, reménykedve abban, hogy tényleg vár reám! Mire odaértem, már elég rendesen esett. Emlékszem, álltam a házuk előtt és vártam! Nemsokára nyílt a bejárati ajtón a kisablak, és ő kidugta kócos fejét. Majd kiszaladt és elvesztünk egymás karjaiban! Később elmondta, akkor szeretett igazán belém!
(folyt.köv.)
2024.06.14.
......
Mikó Zsolt - Virágok ölelése(Idevándorolt)
A parkban ültem. A gesztenyefák virágai
hullottak le, mintha riadt madárkák űznék szárnyukat,
oly hevesen szállva.
Csend volt és csevely, csobaly hallott.
A szívem bolyongott itt, lelkem kitárva!
Ahogy néztem a fákat, melyek nagy és
eres leveleikkel zendítették szél húrját
a világnak, vagy csak nekem, félve, vágyva,
hasonult a dal érző értelemmel, hatott.
Ajkam kiszáradt szélén, a nedv félbevágva!
Olyan e táj, mintha vérző otthonom lenne, minta
idevándorolt volna száz meg száz magány, lázat
mind elkívánva;
Üres a perc, nincstelen része mar ott,
ahol a végtelen még él, s bú, sosem járna!
2024.06.13.
......
Mikó Zsolt - Mondd, kell e még?(Kiéget) + "🎤 "
Le kell írnom neked, ez szerelem.
Mikor lélegzeted együtt veszed velem,
Mikor azt akarom mondani hirtelen:
Enyém légy teljesen, nem kell már senki sem.
Le kell írnom neked, ez félelem.
Mikor kiéget szemed, sajátom világát fércelem,
Hogy lássam még, amint eléd teszem
Vérkoszorúból font szép életem.
Taposd, tipord el, hisz nem kell nekem,
Az kell, hogy mosolyod várjon, édesen,
Ajkad ízes láza, mindig ott legyen,
Ahol én és te forrunk be, vérvörös hegen.
2024.06.11.
......
Mikó Zsolt - His verbis(Ezekkel a szavakkal)
Szertelen, émelygő zuhanás során
Zajong, erősen jajong a szív,
Erőtlen szél, mint szárnyain dobál.
Rejtőző, eltűnő csendes hangok
Elhallgattatnak; csak szemed hív.
Tétlen bámulom szépségét,
Lecsukló fejem alig tart; harangok,
Elmém csengettyűi súgják:
Kell még, hogy lássam fényét.
2024.06.10.
......
Mikó Zsolt - Amor in patriam(Hazaszeretet)
Lehet a beszéd kecses, nemesin hangzó,
Fújhat tengerek felől a szél,
Nékem a mássalhangzók, s a magyar szó,
Mindezeknél szebben mesél.
Lehet virággal ültetett, arany-kapus palota-
udvar és mellette díszkatona,
Magányos, bús hangként szól öröm; ha oda-
téved a lelkedben élő csoda.
Lehet hatalmas a folyó, hídja fel-felnyitható,
Tündöklő fényekkel játszó hajó,
A víz felszínén eltévedő hullám, mely biztató
irányba küld; csak itthon való.
Lehet idegenben élni, kergetve álmaid javát,
Ajkad formálhatja mások szavát,
De érdemes e szíved decemberének havát
olvasztva, táplálni szemeid tavát?
Hisz itt e földön, csakis egyetlen az otthon,
az édes, jó anyaföldet adó,
Feledtetni képes sors, mi kevés bajt ontson,
és hiánya, nem pótolható.
2024.06.08.
......
Mikó Zsolt - Hozzád(Ifjonti zsengéimből)
Szépség, tündöklés, ez mind te vagy.
A reményt hozzáfűzöm gondolatban játszva,
szobámban, rabságban, kínzó üres magányban;
életem vágya vagy.
Szíved, tarka, szép szivárvány színeiben
ragyogott, egy szép rózsaszálba zárva.
Szeretlek.
Szívem hány és hány éjszakán vágyott
utánad, hányszor és hányszor suttogtam neved...
Lényedből szépséged, mint tenger, úgy árad!
Ennek vízéből tőled kérek,
sőt, téged akarlak! Adj innom, kérlek!
Gyönyörű tündérnő szépséges leánya,
adj innom! Mert szomjazom... Rád szomjazom!
Szeretlek!
2024.06.04.
......
Mikó Zsolt - Nil parum, nil nimis (Se kicsinyesség, se túlzás)
Szép csöndben megbújt a hang,
amely volt angyal meg varangy;
kérkedni mit sem ér, ha nincs mögötte zaj,
nincs mögötte éktelen ricsaj, sem álmodás.
Hiszen ennyiszer írtam volna minden betűt,
mint varró ember, ahányszor áthúzza a tűt
a kelmén; több lenne az, mint kevés...
Mégis most csak ennyit szólok én:
elbújtam volna, ha nem hína a fény.
