#Vágy #Akarat
Írásaim
Bemutatkozás
Értesítés kérése!
Bemutatkozás
- +36305816777
- Kinizsi Pál krt. 9., Kál, Heves, 3350, HU
- mikozsolt@mikozsoltofficial.hu
......
Mikó Zsolt - Ébredő tavasz(Ifjonti zsengéimből)
Kelő tavasz, nyíljon virágaid pipacs láng - tengere,
ébreszd madarak dalos népét a fán,
keltsd a szenvedély vágy zsengéit szívemben,
ébredő tavasz, ó, jössz e már?
Zsengéit zörgesd, mint levelet a zajongó szél nyomán,
új hajtások nyíljanak, létem derengő alkonyán,
szebb, érzékibb, elcsattanó csókok,
ébredő tavasz, ó, jössz e már?
Tavasz tél után, bomló fény sötétség után,
álmaid a végtelent érik, vacognak sután
a még kopár réten, éledezik a táj,
ébredő tavasz, ó, jössz e már?
Az új érzés, mi bensőmben tombol, áradjon
szét, mint ontja a napsugár sudár tűz
fonalát, csodás évszak mi jő most,
ébredő tavasz, ó, jössz e már?
2024.04.27.
......
Mikó Zsolt - Mondd...(Eljövendő)
Mondd, ősz nélkül a táj mit ér?
A nyár vége, napfény elől kitér?
Lombok koronája bontja magát?
A szél kabátja zeng, esti fúgát?
És milyen volt, vad szenvedélye?
Milyen volt, mikor elhagytad őt?
Szeretted volna még nézni szemét?
És átkozod a percet, az eldobott időt?
Mondd, bújó bánat után, jön tél?
Eljő még pillanat, mikor te, megjöttél?
Lesz még gyémánt csillogás, hómezőn?
Súlyok lelkemen s ha szív, béklyók közt él?
2024.04.26.
......
Mikó Zsolt - Miért?(Védtelenül)
Most nekem szánt a sors vagy mégsem,
kérdem, s bár ostobának tűnhet a szó: hiányzol,
kecses hazugságod értem, igen, én is néha féltem
szembenézni vele, nem hozzám tartozol.
Elbódított minden, mi kettőnk dalát súgta,
Elcsábított képzeltbeli szemed, mégis most sírok,
megtört a világ, el nem mondható fájdalom rúgja,
tapossa lelkem, mint rút, alattomos gyilok.
Pedig még most is akarom, s ha régi életemre
nézek, miért nem volt előbb, hogy születtem,
akkor talán enyém lettél volna és nem félelemre
adott volna okot korunk, a múltat feledten.
Elakad, csuklik hangom, mondd, mi tette ezt
velünk? Milyen csalárd, átejtő, hiú remény
keltette tüzünk? S ha éltette, most miért oltja ezt?
Forró nyárból, otromba, zord, hideg tél lett. Kemény
fagy jő, szívünk, testünk poklát fagyasztó,
de nem tud lehaladni végig, gyógyírt tapasztó
lesz a tudat, hogy éltünk vágyunk szerint,
megszépítő emlékeket hoz a halovány esély,
hogy tűnt életünkben újra élünk és mesél
láng tűzről az éj, s egymáséi leszünk megint.
2024.04.21.
......
Mikó Zsolt - Jegyzet az igazságról(Versre, próza)
Mi az igazság? ...kérdésre válasz, vétkezésre bűn, kételyre bizonyság, kínokra megváltás, távolodásra érkezés, álmokra ébredés. Életre halál, szemekre homály, vágyakra kényszer, szavakra ékszer, mozdulatra bénulás. Édesre keserű, nevetésre gyász, üvöltésre csend, feldúlásra rend. Szenvedélyre közöny, vétlenre büntetés, társakra magány, kárhozatra ima, áldozatra iga. Versekre próza, elmúlásra rózsa, fájdalomra gyönyör, halottakra gödör. Megtérésre pokol, mennyországra nyomor, szégyenre büszkeség, vétkekre büntetés. Csúfságra fény, bússágra remény, hazugságra kegy, csalárdságra vigasz, hamisságra igaz. Ájulásra támasz, kérdésre válasz… Ez.
2024.04.20.
......
Mikó Zsolt - Élvezet(Ide-oda csók)
Az ajkakra adott csók, fent és lent; szent.
Úgy kell tenni, hogy lágyan ízlelni,
szívni, szánkkal által ölelni szüntelen.
Édes nedvét saját ajkainkra csenni,
nyelvünk lágy redőivel, illetni, kenni...
És amint megremeg a test, felfedni,
újból átölelni...
Hisz a szerelem sem más, kéj, elme
és lélek vegyülete, ennyi!
Így az ajakcsók, szent, oly mindegy,
hogy fenti e, vagy lenti!
2024.04.18.
......
Mikó Zsolt - Kettőnk dala(Azúr-kép)
Egész nap álmodtam a széllel, parázs
fonalakat húztam beszűkült szíveink felé,
Elhoztad a hatalmas űr semmiségét, varázs
szavaiddal, elfeledett érzéseim mögé.
Elhoztad, a fakó megszürkült temetőbe,
hol megszenvedett lelkem, gyötrő kínja feküdt,
Kápráztató fénnyel töltötted ki, gigant ős erőbe
ontva, hol elkárhozott, s te voltál mindenütt.
Nézd, a sors miként adta nékünk a szerelmet,
Mit művel velünk, ha akarnánk sem ad kegyelmet,
Olvad a távolodó tér és megyünk,
rohanunk hívó szava felé, s miközben öldöklő
vágyainkat isszuk, szemünkre álmot ragaszt, tündöklő,
kék, azúr képet, mit magunkévá teszünk.
2024.04.16.
......
Mikó Zsolt - Nem múlik(Szívzaj)
A hajnal által lerombolt éj, mint krónikus
láz, köszönt az ébredés, lusta, melankolikus
dalként szuszog füleimnél a szél, egyszer
zenél, másszor dadog tűnt árnyhéjain a reggel.
A vedlett, párás foszlánya mar, mint vegyszer
lenyelve, s folyik végig a néptelen körúton,
elfedve a csend által suttogott hangokat, tudom
nem tart már soká, indul a nap, pusztuló
ágyukat kezdi űzni a jelen, a horizonton túlont.
Csapkod az eső, szürkéből lassan virrad a balga táj,
tócsán fodroz nem létező szellemed képe, még fáj
ha látlak, szemeid fénye csap arcon az ébredő Nappal,
meddig idéz még bomló elmém - képzelt robajjal,
hasadt ég dörgedelemén - keleti egein a hajnal?
2024.04.15.
......
Mikó Zsolt - Lelkiismeret helyett(Ifjonti zsengéimből)
2024.04.12.
......
Mikó Zsolt - Pieria via(A költészet)
Ha rímekbe szedhetném a létet,
Úgy tenném, mint sóhaj, mi érted
emel tüdőt; oly hosszú sorokba.
Ha strófákba foglalnám a sorsot,
Úgy írnám, mint fonál forgat orsót,
gyorsan, ha rövid életünket fonja.
Ha versbe forrna a mindenség,
Úgy lenne, mintha bús istenség
áldana, kinek mosolya a gondja,
Ha az összes ékes betűm eztán,
csak téged mutatna, mint tisztán
szóló ének, mi hangjegyeit ontja;
Az maradnál nékem, szép szó-
gyöngysor, mikor, költő mondja.
2024.04.11.
......
Mikó Zsolt - Színekben(Szivárvány)
Most rád gondolok. Eszembe jutsz folyton-folyvást.
Mert ha a színekre nézek, a vörösre,
Mely úgy éled szörnyű ketrecéből,
Mint harmatos virág szirma; ha mosolyogsz,
Mosolyod ez a szín,
Mint márványkő hidege és vágyaid titka.
Zajosan örvénylik a kék.
És zúg végtelen robajjal,
Felhői hatalmas egén játszik a szél,
Süvít, úgy üvölti, de nem értem;
Ha csodállak, a kék szín ez.
Selymesen lengedez a zöld,
Fellibben árnyairól, ha fürdik,
Mint hullámokban a tenger,
S könnycseppek óceánján,
Fázósan didereg.
Eső utáni égbolt,
Naptól szivárvány hídján,
Enyémek a téged jelentő színek.
2024.04.11.
......
Mikó Zsolt - Szerelmek, szerelmek(Onnan, idáig)
Mostanában annyit írok, mint valamikor, kamaszkorom derekán. Emlékszem, tollat ragadtam az első nagy szerelem miatt, a csalódástól másokban, melyek korai tapasztalatok voltak… Az életre készültem akkoriban, a nagybetűsre! Nem volt senki, akitől elfogadtam volna, vigyázz az őszinteséggel! Az őszintességgel, amely akkor még együtt járt a meggondolatlansággal… Látom magam előtt az első csókolódzásomat. A nővérem hozott össze minket a szobájában, a lánnyal akinek tetszettem… Esetlen próbálkozás volt és én azt sem tudtam, tetszik e ő nekem, de imponált, hogy idősebb volt s az én csókomat akarta! És a ifjonti szerelmek! Itt van emlékemben, valamennyi név!
Mi változott ennyi év után? Szinte semmi! A szerelmet akarom, testi és lelki valójában! Szavaimmal szépséget, testemmel gyönyört akarok adni! Kendőzetlenül felfedni legtitkosabb vágyaimat és falni a mámort! Hisz ekkor élek igazán, így virágzik szívem!
2024.04.08.
......
Mikó Zsolt - Vincula arcta(Szoros vaspántok)
Csókjaimmal tudom elmondani azt,
mire süket a lélek,
Ajkam lágy és vérmes szavában
ez a szó; mint vétek,
mely bűne, hogy határtalan, űzött,
széjjel-szántott mezsgye.
A szavam hurok, mi szorosan ül
a szívemen,
Néha fojt, majd máskor enged,
Szűk a világ, körbezár kívánva, mint
ébredést a reggel és
csillagfényt az este.
2024.04.07.
......
Mikó Zsolt - Ad vesperum(Estefelé)
Fényezüst lepel húzódik a késő délutánra,
Végtelen, nyugodt báj, az alig szuszogó fákra,
Céltalanul csahol egy kutya, hangja megszakad
majd újra vakog; hol tüzel a csend, néha pedig vacog.
Békülő nyugalom, ölel, rám száll, karcsú fénynek
árnyéka egy nádszál, csendes a táj, madarak nevetnek,
Az kert ölén az almák, a földre vonzódva leesnek,
a virágok az egész napi búsból, fejet emelnek.
Elmélyül a horizont, a Nap könnyű sóhajjal alábukik,
Felhői kísérik a gyászba, utolsó csillanó útján áldozik;
Vérbe borítja az alászálló, sötétbe bújó magány,
Ahogy rám néz, szemében megvillan a halál.
És ahogyan eljött ez az édesnek mondható este,
Úgy búcsúzik tőlem, kérlelő szavakat keresve,
Mert ékes percében élve, mindig megtalál a nyár,
Mint homok a folyó medrében, hosszú út után.
2024.04.06.
......
Mikó Zsolt - Sorképek(Ismérv)
2024.04.06.
......
Mikó Zsolt - A pusztulás virága(Valamim, valaki)
Ha valamim van, az semmi nélküled,
Minden eldalolt szó, egyedül süket,
Az étel ízetlen, a szomj torkot maró,
A forróság hideg, rettenetet adó.
Ha te vagy a minden, a világ üres,
Magányt ád a perc, lánca tüzes,
Hiába kiáltok, senki nem hallja szám,
Elvétett betűim, úsznak parazsán.
Ha semmim sincs, te légy utószor,
Megfestett emlék, mit lát az utókor,
Holt testem hűs pongyolája legyél,
Elképzelt mosoly a lét pusztuló egén.
Ha valamennyi jó máig megadatott,
Szenvedéssé legyen alakod ott,
Hogy elmondhassam: enyém volt,
mit kívánhat magának élő és holt.
2024.04.04.
......
Mikó Zsolt - Némán(Formálódó szó)
Szárnyak nélkül felkaphat e karjaiba a szél?
Hangom apadva, elsuttoghatom neked én,
szerelmem? Mintha megnémulna minden,
s szakadna szét élet, omlanának falak és
a végtelen zaj borítaná összes formálódó
szavam, a torkom által kipréselt levegő, maró
börtönét alkotja most valamennyi zörej.
De kiáltok! Végső erőm őrült ordítása tapad
szám fonnyadó izmaira, erőm csak arra kell
már, hogy tébolyodott vallomásom
füleid elérje, s mint a pillangó, selyem szárnyon
dobhártyáidra szálljon...
2024.04.03.
24-04
Olvasói köszönet:
©2024