Mikó Zsolt - Nem kellenek mindig a szép szavak!

Csináld, gyere, ne tartsd vissza! 

 Az éjjel, görcsünk tejét issza, 

 verejték ragadt ajkainkra, a szád vagina, 

 torkod mélyét érzem, éden. 

 Úgy, mint édes emlőkön régen, 

 csüngök kis és nagy szemérmeken; 

finom, betelhetetlen eszem. 

A világ apróvá zsugorodik, tűnik, 

 egy fontos: te és én ússzunk a 

kéj lusta habjain, betelve azzal, 

 gyógyíthatatlan sebeink nyűvik 

élv-nedv kegyek.